Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: Nem kellene elsietni a minősítés feloldását

Kövér László volt titkosszolgálati miniszter  azt nyilatkozta a Hír Televízió Kontraszt című műsorának, hogy nem kellene elsietni a kémügy titkosításának feloldását.


Dátum: 2011-07-17 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:54.738320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gulyás Gergely, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes alelnöke viszont óvatosságra int a kémügy titkosításának megszüntetésével kapcsolatban, szerinte ugyanis annak káros külpolitikai következményei is lehetnek. Hasonlóan nyilatkozott Kövér László házelnök is a hírTV Kontraszt című műsorának, a volt titkosszolgálati miniszter szerint nem kellene elsietni a minősítés feloldását. „Azoknak a felelőssége eldönteni, hogy mi képez valóban államtitkot, akik az ügyet kezelik. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy az ügyészségnél van ez a lehetőség, illetve a titokgazda, az talán a belügyminiszter, de az ő helyében én sem kapkodnék azzal, hogy nyilvánosságra hozzam ezeket az ügyeket” – fogalmazta meg Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Pintér Sándor belügyminiszter a pénteki Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, nem a felügyelete alatt álló Alkotmányvédelmi Hivataltól és a Nemzeti Védelmi Szolgálattól függ a titkosítás, hanem az ügyben nyomozó katonai ügyészség munkatársai határozzák meg, hogy mi kerülhet nyilvánosságra.

Kapcsolódó elemek