Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tusványos: Megújuló magyar nemzetpolitika

A magyar-magyar párbeszéd és a megújuló magyar nemzetpolitika jegyében nyílik meg kedden Tusnádfürdőn a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos). A szervezők Orbán Viktor miniszterelnököt is várják a rendezvény július 23-i zárónapjára.


Dátum: 2011-07-18 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:01.877015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz Pro Minoritate Alapítványa, a romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), a marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga, valamint más romániai és magyarországi társadalmi csoportok által kezdeményezett tanácskozás a román-magyar történelmi megbékélést kereső folyamat részeként indult. A szervezők összetétele az idők során több ízben módosult. Az 1990-es évek végére a rendezvény a román-magyar politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává vált. A hely, a Kovászna megyei Bálványosfürdő és az időpont megválasztása tudatos volt, hiszen az 1970-80-as években itt rendezett nyári búcsú a romániai magyarság egyfajta tiltakozása volt az akkori bukaresti vezetéssel szemben. A tábor 1997-ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre.

Kapcsolódó elemek