Szándékosan tették tönkre, vagy "csak" alkalmatlanok?
Az előző kormányok büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezi az államadósságot vizsgáló parlamenti albizottság. A bizottság szerint az államadósság 2002 és 2010 között nemcsak a világgazdasági válság miatt, hanem a szociálliberális kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt emelkedett meg.
Dátum: 2011-07-18 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:02.231621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület azt vizsgálta, hogy az előző kormányok alkalmatlansága vagy szándékosság miatt nőtt a GDP-arányos magyar államadósság a 2002-es 53-ról 2010-re több mint 80 százalékra. Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP az előző üléshez hasonlóan most sem vett részt a bizottság munkájában. A szocialisták távolmaradásukat azzal indokolták, hogy a testület egy koncepciós eljárást hajt végre.
A bizottság korábban meghallgatta a szocialista kormányok politikusait, a többi között Oszkó Péter és Veres János volt pénzügyminisztereket, illetve Medgyessy Pétert, Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet is.
- Egyrészt alkalmatlan gazdasági vezetői voltak az elmúlt 8 év szocialista kormányainak, a pénzügyminiszterek mind, egytől egyig kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb fokú alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot. Rossz gazdaságpolitikai döntéseket hoztak, és az a fajta korrupció, amely eluralkodott az elmúlt 8 év kormányain, azt látszik bizonyítani, hogy az államadósság megnövekedését okozó döntések mögött rossz szándék és magánérdekek érvényesülése húzódott meg - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.