Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előkerülnek a bagdadi múzeum kincsei

Megkerült a Bagdadi Nemzeti Múzeum legértékesebb kincse, amelyet egy háromtagú társaság vitt vissza egy ütött-kopott autón - írta a pénteki The Times. A legújabb brit sajtójelentések szerint általánosságban sem volt olyan súlyos a múzeumban lezajlott fosztogatás, ahogy azt a háború után sejtették.


Dátum: 2003-06-13 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:34.888840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető brit napilap pénteki beszámolója szerint a most visszavitt 5200 éves agyagváza egyike volt annak a 47 legfontosabb eltűnt tárgynak, amelyekről éppen a múlt héten készült lista a múzeumban.

A szövetségesek által működtetett átmeneti adminisztráció szóvivője a The Times művészeti szakírójának azt mondta: a váza előkerülése olyan, mintha "valaki a Mona Lisát hozta volna vissza".

A British Museum egyik vezető szakértője ehhez hozzátette: a 120 centiméter magas váza az időszámítás előtti korai harmadik évezredből ismert legnagyobb műalkotás, amely bepillantást enged a kor mindennapi életébe.

A brit lap pénteki cikke szerint egyébként a Bagdadi Nemzeti Múzeumból a korábban forgalomban lévő adatnál jóval kevesebb tárgy tűnt el a háború utáni fosztogatások alatt. A pénteki The Times 3 ezerre teszi az elvitt értékek számát, jóllehet a világ nemrégiben még 170 ezer tárgy eltűnéséről tudott.

A minap már a baloldali The Guardian is olyan értesülést közölt, hogy az ellopottnak minősített tárgyak zömét még a háború előtt biztonságba helyezték; ezt Donny George, a bagdadi múzeum kutatási igazgatója is elismerte sajtóidézetek szerint.

A világsajtót már a múlt héten bejárta a hír, hogy az eltűnt darabok legértékesebbjeit banki páncéltermekben megtalálták.

Donny George most már azt mondogatja, hogy az ellopott tárgyak a teljes gyűjtemény kis hányadát képezik csak, és a felületes újságírók a felelősek az adatok eltúlzásáért. George szerint a 170 ezres szám a kollekció teljes mennyiségére vonatkozik, de az újságírók úgy értették, hogy ennyit loptak el.

Brit szakérők meglepetéssel értesültek az újságírókat ért vádról, mivel - úgymond - George-nak bőséggel lett volna alkalma tisztáznia a számokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek