Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nitrogénművek Zrt.: Feljelentést tett Budai Gyula

Megtette a feljelentést a péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyében az elszámoltatási kormánybiztos a Központi Nyomozó Főügyészségen; Budai Gyula ezt hétfőn közölte az MTI-vel. Álláspontja szerint az ügyben felmerül a hűtlen kezelés, a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének a gyanúja.

Dátum: 2011-07-18 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:05.026822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A politikus június 9-én jelentette be, hogy vizsgálatának lezárulta után büntetőfeljelentést tesz az ügyben, amelynek lényege - mint ismertette -, hogy az állam készfizető garanciát vállalt a Nitrogénművek 50 millió eurónyi, továbbá 10 milliárd forintnyi hitelének felvételéhez. Azt, hogy az állam milyen garanciákkal rendelkezik, ha a cég csődbe megy, egy 2008. decemberi kormányhatározat rögzítette, amelyet azonban egy hónappal később úgy módosítottak, hogy a korábban felsorolt biztosítékok - így például a Nitrogénművek ingatlanvagyona és részvényei 76 százaléka - közül egy sem szerepelt benne. Azaz - Budai Gyula szerint - a cég úgy kapott 50 millió eurót 80 százalékos bankgaranciával és 10 milliárd forint fejlesztési banki hitelt 100 százalékos állami garanciával, hogy semmilyen fedezetet nem biztosított az állam javára.

Ha a cég gazdálkodása veszélybe kerül, ezt az összeget a magyar államnak kell megfizetnie - mutatott rá júniusi tájékoztatóján a kormánybiztos, aki szerint az ügyben felelőssége van a kormányhatározat előterjesztőinek, Gráf József volt agrár-, valamint Veres János volt pénzügyminiszternek, és vizsgálni kell Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő felelősségét is. Budai Gyula a feljelentésben azt írja: tudomása szerint a Központi Nyomozó Főügyészség már nyomoz az ügyben, ezért kéri, hogy a kormánybiztosi vizsgálatának eredményét vegyék figyelembe a folyamatban lévő eljárásban.

Kapcsolódó elemek