Lázár: Erős állami pozíció szükséges az energetikában
Lázár János szerint új jegybanktörvényre van szükség, noha szerinte a jelenlegi MNB-elnök, Simor András eltávolítása jelenleg nincs napirenden - derül ki a Bloombergnek adott interjúból. A válságadók 2012-es tervezett kifutásuk után is fennmaradnak. Az energetikában egy versenyképes állami szereplő létrehozása a cél.
Dátum: 2011-07-18 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:07.731206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„A jegybanki függetlenség erősítésére helyezik a hangsúlyt az új törvényben, nem pedig annak gyengítésére, mint azt számosan feltételezik. Valójában nagyobb hatalmat akarunk adni a Magyar Nemzeti Banknak. Amikor a jegybank, mint független intézmény kockázatokat lát, akkor meg kel teremteni annak a feltételeit, hogy közbe is léphessen, ne csak véleményt formálhasson” – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Bloombergnek adott interjúban. A jogszabályt novemberben tervezik elfogadni.
A válságadókról kifejtette: azok 2012-es tervezett kifutásuk után is fennmaradnak, a szektoriális különadókkal szemben csupán annyi engedményt tehetnek, hogy az elvonás mértékét csökkentik. Megnyugtatta a piaci szereplőket, hogy a terhelés mértéke nem fogja meghaladni az Európában szokásos szintet. Az energetikában egy versenyképes állami szereplő létrehozása a cél. A Magyar Villamos Művek Lázár szerint alkalmas lenne erre a feladatra, mind hazai, mind régiós környezetben. Vannak olyan pontok, ahol az államnak erős pozíciókat kell kiépítenie, és ehhez az MVM és a Mol hozzásegítheti - mondta Lázár.„A jegybanki függetlenség erősítésére helyezik a hangsúlyt az új törvényben, nem pedig annak gyengítésére, mint azt számosan feltételezik. Valójában nagyobb hatalmat akarunk adni a Magyar Nemzeti Banknak. Amikor a jegybank, mint független intézmény kockázatokat lát, akkor meg kel teremteni annak a feltételeit, hogy közbe is léphessen, ne csak véleményt formálhasson” – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Bloombergnek adott interjúban. A jogszabályt novemberben tervezik elfogadni.
A válságadókról kifejtette: azok 2012-es tervezett kifutásuk után is fennmaradnak, a szektoriális különadókkal szemben csupán annyi engedményt tehetnek, hogy az elvonás mértékét csökkentik. Megnyugtatta a piaci szereplőket, hogy a terhelés mértéke nem fogja meghaladni az Európában szokásos szintet.
Az energetikában egy versenyképes állami szereplő létrehozása a cél. A Magyar Villamos Művek Lázár szerint alkalmas lenne erre a feladatra, mind hazai, mind régiós környezetben. Vannak olyan pontok, ahol az államnak erős pozíciókat kell kiépítenie, és ehhez az MVM és a Mol hozzásegítheti - mondta Lázár.