Az Európai Néppárt elnöke a CDI-határozatról
Az Európai Néppárt elnöke olvasta a Kereszténydemokrata Internacionálé Végrehajtó Bizottsága által 2003. június 4-én Lisszabonban kiadott határozatot a polgári szabadságjogok magyarországi helyzetéről - tudatja Wilfried Martens az Európai Néppárt honlapján.
Dátum: 2003-06-13 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:35.207911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Európai Néppárt
Elnök
Brüsszel, 2003. június 13.
Az Európai Néppárt elnöke olvasta a Kereszténydemokrata Internacionálé Végrehajtó Bizottsága által 2003. június 4-én Lisszabonban kiadott határozatot a polgári szabadságjogok magyarországi helyzetéről.
Az Európai Néppárt osztja a fent említett dokumentum által megfogalmazott aggodalmakat, és felhívja a figyelmet saját határozatára, amelyet az ENP XV. Kongresszusa fogadott el 2002. október 13-án, Estorilban. Ebben az ENP kifejezte aggodalmát a magyar média függetlenségével kapcsolatban - elítélve az aktuális helyzetet -, és felhívta a magyar kormányt, hogy tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a független és kiegensúlyozott médiaviszonyok helyreálljanak. Az Európai Néppárt álláspontja szerint az Estorili Határozatban foglaltak továbbra is időszerűek.
Az alapvető polgári és politikai jogok megsértését folyamatosan figyelemmel kísérik és igen komolyan veszik azon nemzetközi szervezetek, amelyek ezen jogok tiszteletben tartásán alapulnak. Az emberi és polgári jogok helyzetéről szóló információk több nyelven, széles körben elérhetőek, többek között az interneten, és a nemzetközi szervezetek e tekintetben tett lépései nem felttelezik szükségszerűen az érintett politikai erők közreműködését. Az Európai Néppártnak például tudomása volt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség XVII. Kongresszusán, 2003. Május 17-én elfogadott nyilatkozatról.
Wilfried Martens