Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Források a Nemzeti Eszközkezelő számára

A Nemzeti Eszközkezelő számára olyan összegű forrásokat szükséges biztosítani, hogy a szervezet legfeljebb 5 ezer ingatlant legyen képes megvásárolni 2014 végéig - áll a Magyar Közlöny hétfőn megjelent legújabb számában, amely közzétette a kormány határozatát.

Dátum: 2011-07-18 21:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:12.169508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A kormányhatározat - amely szerint az eszközkezelő működéséhez szükséges forrásokat a nemzetgazdasági miniszternek kell biztosítania - azt is rögzíti, hogy az idei költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezet terhére 2 milliárd forint átcsoportosítása történjen meg a Nemzeti Eszközkezelő felállítása és működése érdekében.

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy legkésőbb október 1-jén feláll a Nemzeti Eszközkezelő. A Nemzeti Eszközkezelő működésében a szociális szempontok lesznek irányadóak, azoknak a családoknak nyújt majd segítséget, akik önerejükből nem képesek a lakhatásukról gondoskodni, például, mert az egyik vagy mindkét kereső elveszítette a munkáját, emiatt késedelembe estek, s ingatlanjukat a bank potenciálisan elárvereztethetné - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Nátrán Roland akkor azt mondta: az eszközkezelőnek az idén várhatóan mintegy 5 milliárd forintot kell ingatlanvásárlásra fordítania kétezer lakás diszkontáron történő megvásárlása esetén, figyelembe véve, hogy az átlagos ingatlanérték 7 millió forint, s a lakások teljes értéke így maximum mintegy 14 milliárd forint lehet. A helyettes államtitkár elmondása szerint a kvóta emelkedésével a következő évben elvileg legfeljebb 12 ezer esetben kell beavatkozni, így az idei potenciális költségvetési teher három-négyszeresével lehet számolni jövőre. Az ezzel kapcsolatos döntést a kormány, illetve az Országgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalásakor fogja meghozni - jelezte az MTI-nek nyilatkozva korábban az NGM helyettes államtitkára.

Kapcsolódó elemek