Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több száz milliárdból fejleszthet a MÁV

Több mint 250 milliárd forintos vasútfejlesztést tervez a kormány a következő években, jórészt uniós forrásokból - ismerteti a keddi Napi Gazdaság.

Dátum: 2011-07-19 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:12.964631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A napilap cikke szerint Fellegi Tamás fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszából kiderül, hogy átépítenék például a Kelenföld-Százhalombatta, a Budapest-Nyugati pályaudvar-Rákospalota-Újpest szakaszokat, sőt utóbbi esetben Vácig újulna meg a pálya. Fejlesztenék a Kőbánya-Kispest-Cegléd közötti, illetve átépítenék a Szolnok-Szajol közötti szakaszt, és innentől a Püspökladányig tartó részen kiépítenék a biztonságosabb közlekedést elősegítő, úgynevezett vonatbefolyásoló rendszert is, amelynek költsége 12 milliárd forint lenne.

A hálózatfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok az előkészítés fázisában vannak, ahogyan a Nyugati pályaudvar és a váci állomás átépítésének terve is. Az előbbi 34 milliárd forintba, az utóbbi 16 milliárd forintba kerülne. Ahogy a többi beruházásnál, itt is százszázalékos uniós támogatási aránnyal számol a kormány. Szintén több milliárd forintot költenének a budapesti elővárosi vonalak mentén a P+R parkolók kialakítására - ismerteti a Napi Gazdaság.

Kapcsolódó elemek