Álomfalum megriadt
Dátum: 2011-07-19 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:15.763698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Apáti Miklós: Megváltozott valami a falu kocsmájában is. Már senki sem sakkozik, viszont berregnek a játékgépek, a nagyobb hangerőt csak a még nagyobb hangerő képes túlharsogni, s ezek az új emberek munka után szerették egymást túlkiabálni.
A kapuk elkezdtek bezáródni, a kerékpárok rabságba estek, megindult a vagyon óvása. Előbb a mosoly tűnt el a köszönés mögül, aztán más is.
Az álomfalu éber lett. És riadtabb. Senki sem tudja, mi lesz a történet vége.