Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább mérséklődött a munkanélküliség Borsodban

Tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol júniusban 65,6 ezer állástalant tartottak nyílván: májusban 67,5 ezer, áprilisban 72,4 ezer volt a munkanélküliek száma, míg márciusban meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret.


Dátum: 2011-07-19 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:17.850681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyei kormányhivatal munkaügyi központjának adatai szerint a regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi ráta júniusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb az országban, 22,2 százalékot tett ki. Az országos átlagot ez 9,7 százalékponttal haladta meg. A regisztrált munkanélküliek tizede pályakezdő volt a megyében, számuk egy hónap alatt több mint 350-el emelkedett. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júniusban 6.400, korábban állástalan talált magának munkát a munkaügyi kirendeltségek közvetítésével, többségük a közfoglalkoztatásban jutott álláshoz.

Kapcsolódó elemek