Ágh: Történelmi sikereket ért el a Fidelitas + videó
Meghatározó szerepet tölt be a Fidelitas a magyar politikában, és ez azoknak a fiataloknak köszönhető, akik az elmúlt években velünk voltak és támogattak bennünket – jelentette ki Ágh Péter, a Fidelitas újraválasztott elnöke az m1 Ma Reggel című műsorában.
Dátum: 2011-07-19 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:18.663054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas vasárnap tartotta tisztújító kongresszusát, melyen további két évre bizalmat szavazott Ágh Péternek. A régi-új elnök az m1 Ma Reggel című műsorában megköszönte a Fidelitas tagságának az elmúlt két évet. Egy rendkívül nehéz időszakon vagyunk túl, két választás volt, és történelmi sikereket ért el a szervezet – fűzte hozzá Ágh Péter. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy közel kéttucatnyi országgyűlési és 148 önkormányzati képviselője – közülük 16 polgármestere van a Fidelitasnak. Meghatározó szerepet tölt be a Fidelitas ma a magyar politikában, és ez azoknak a fiataloknak köszönhető, akik az elmúlt években velünk voltak és támogattak bennünket – hangsúlyozta. Úgy vélte: azt a teljesítményt, amit Magyarország nyújt, Európa is elismeri. A képviselő nagy sikerként értékelte azt is, hogy az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete (YEPP) magyar elnököt választott a fidelitasos Dömötör Csaba személyében.
Ágh Péter úgy látja, hogy Magyarországon reményteli fiatalnak lenni. A kabinet a fiatalok érdekeit minden egyes szakpolitikai kérdésben meg kívánja jeleníteni – fűzte hozzá. A politikus szerint a Fidelitas színfoltot jelent a Fidesz életében, része a szövetségesi rendszernek, a fiatalok problémáira szeretné felhívni a figyelmet, az ő gondolatait szeretné bevinni a döntéshozatalba. Azt szeretnénk elérni, hogy az a fajta szemlélet, mely az új nemzedéket jelenti, megjelenjen a következő országgyűlésben – jelentette ki Ágh Péter.