Kiemelten kezelik az innovációs klasztereket
Az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) kiemelten kezelik az együttműködést megvalósító akkreditált innovációs klaszterek támogatását, jelenleg két pályázat is nyitott kifejezetten számukra több tízmilliárd forintos kerettel - hangsúlyozta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) irányító hatóságának főigazgatója egy keddi háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Dátum: 2011-07-19 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:20.088127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Barta E. Gyula, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az innovációs klaszterek támogatása a jövőben is a gazdaságfejlesztés fontos eszköze lesz. A témával korábban foglalkozó Pólus Programirodát integrálták a MAG Zrt. szervezetébe, és a jövőben Klaszterfejlesztési Irodaként működik tovább, az akkreditál innovációs klaszter cím megszerzésének feltételeit a piaci körülményekhez igazítva átdolgozták, a változásokkal a klaszterek ügyét magasabb szintre emelték.
Siba Ignác elmondta, hogy a GOP-ban az akkreditált innovációs klaszterek közös technológiai innovációjának támogatására kiírt pályázat célja az együttműködő innovatív vállalkozások közös, a klaszter érdekét is szolgáló technológiai innovációs projektjeinek segítése, illetve a műszaki fejlesztés hátterének biztosítása az adott klaszter több tagja által tulajdonolt projekttársaságok támogatása révén. A konstrukció kerete 2011 és 2013 között 15 milliárd forint. A projektötletek benyújtására 2011. július 15-től a keret kimerüléséig van lehetőség. A főigazgató egy másik pályázatról elmondta, hogy az akkreditált klaszter-tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatására 2011. és 2013. között 12 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Eddig 1,5 milliárd forint támogatási igény érkezett be, ami időarányosan jónak tekinthető - tette hozzá. Kifejtette, a nemrégiben megnyílt lehetőség iránt az év második felében várható nagyobb érdeklődés. Felhívta a figyelmet arra, hogy a klaszterek támogatási lehetőséget találnak még a GOP további kutatás-fejlesztési pályázatain is.
A MAG Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint Magyarországon jelenleg 25 innovációs klaszter címmel rendelkező szervezet működik. A közeljövőben lejár az akkreditációjuk, amit már az új rendszerben újíthatnak meg. Kifejtette, a regionális operatív programokban támogatott fejlődő klaszterekből pedig 67 esetében látszik, hogy képes megszerezni az akkreditációt. A cél az, hogy a magyar akkreditált innovációs klaszterek nemzetközi szinten is megállják helyüket - tette hozzá Barta E. Gyula.