Aláírta Schmitt Pál az új egyházi törvényt
Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök az új egyházi törvényt, amely a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Dátum: 2011-07-19 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:28.723416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament múlt keddre virradó éjszaka fogadta el a KDNP-s politikusok jegyezte, ám a szavazás előtt néhány órával az alkotmányügyi bizottság által alapvetően átírt, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló jogszabályt, amellyel tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el az Országgyűlés. A többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd.