Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták a balatonföldvári kerékpárkörút első szakaszát

Átadták a balatonföldvári kerékpárkörút első szakaszát. Mostanra több mint 1 kilométeres út készült el. A fejlesztés 350 millió forintba kerül, ebből 280 millió forint uniós forrás.


Dátum: 2011-07-20 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:30.224334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kerékpárosoknak eddig a part mentén lévő keskeny úton kellett közlekedniük, az autósok mellett, ami főleg nyáron komoly balesetveszélyt jelentett.

A beruházás első szakaszát, - több mint 1200 métert - most adták át. A teljes 3 és fél kilométeres kerékpárút december 31-re készül el. „Balatonföldvár adottságai a minőségi turizmus felé tendálnak. A kerékpáros turizmus mindenképpen a minőségi turizmusnak egy olyan szegmense, amely előnyhöz juttatja majd a települést” – nyilatkozta Holovits Huba, balatonföldvár fideszes polgármestere.

A bringakörút mellett zárható kerékpártárolókat, szervízt és kölcsönzőt, információs pontokat, valamint családbarát parkolóhelyeket is kialakítanak.

Kapcsolódó elemek