Szocialista figyelemelterelő akció a CDI-határozat kapcsán
Komoly idegességet váltott ki a szocialistákban a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) Lisszabonban elfogadott határozata, mely állításukkal szemben nem Magyarországot ítélte el, hanem a szocialisták hatalomgyakorlási módszerét - szögezte le Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető rámutatott, hogy a határozat után egy héttel induló szocialista kampány a Medgyessy-csomag fájdalmas hatásairól és a kormány korrupciós és korrupciógyanús ügyeiről akarja elterelni az emberek figyelmét.
Dátum: 2003-06-13 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:36.436128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lisszabonban nem előzmények nélkül szavazták meg egyhangúan a határozatot. Áder János emlékeztetett az Európai Néppárt estorili kongresszusán elfogadott, valamint a Fidesz XVII. Kongresszusán elfogadott, az emberi jogok magyarországi helyzetéről szóló határozatára.
A határozat a szocialista hatalomgyakorlást ítéli el
A szocialisták mindezt csak maguknak köszönhetik. Ha nem indítottak volna a legfőbb ügyész ellen már egy éve támadást, ha nem akarják lejáratni a független Magyar Nemzeti Bank vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, ha nem kritizálják az adatvédelmi biztost a szocialistáknak nem tetsző döntései miatt, ha nem folytattak volna törvénytelen eszközökkel büntetőeljárásokat és nem hajtottak volna végre példátlan tisztogatást végre a közigazgatásban, akkor ez a mostani határozat nem született volna meg.
Oda kellett volna figyelniük a szocialistáknak az Európai Néppárt fél évvel ezelőtt Estorilban elfogadott határozatára, amelyben a szervezet aggodalmát fejezte ki a Magyar Nemzeti Bank és a magyar média függetlensége ügyében.
Szocialista figyelemelterelő hadművelet
Áder János rámutatott, a lisszaboni határozat kommentálásával a szocialisták el akarják terelni a figyelmet a Medgyessy-csomag megszorító intézkedéseiről, illetve Magyar Bálint oktatási miniszter korrupciógyanús ügyeiről, ingatlanpanamájáról. Nem véletlen, hogy, a lisszaboni határozat kapcsán a szocialisták részéről már minden rendű és rangú politikus nyilatkozott, már csak a Köztársaság téri portás nyilatkozata hiányzik - fogalmazott. A nyilatkozatdömpinggel a szocialisták el akarják terelni a figyelmet a sodródásnak köszönhetően romló gazdasági helyzetről, az önkormányzatok, az egészségügy rossz állapotáról.
Magyar Bálint 2000-ben a kádári időkről
Kitért arra, hogy Magyar Bálint SZDSZ-es politikus 2000. október 126-28-án Ottawában megtartott Liberális Internacionálé egyik ülésén Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus beszámolója szerint így nyilatkozott "a hatalom, akárcsak a rendszerváltás előtt, mindent centralizál, és a saját uralma alá hajt, a demokratikus ellenőrzés eszközrendszerét szétzilálja, és az intézményes korrupció ma már nem marad el a kádári időkben tapasztaltaktól".
- Ennyit arról, hogy Kovács László észlelhetett-e korábban a hivatalban lévő kormánnyal szemben külföldön indított támadást - tette hozzá Áder János a külügyminiszter, MSZP-elnök nyilatkozatára utalva.
A bírákkal sincs minden rendben?
Elmondta azt is, hogy egy hónappal ezelőtt a Nemzetközi Bírói Egyesület dubrovniki ülésén úgy döntött: bizottságot küld Magyarországra, hogy az megvizsgálja a magyar bírák helyzetét. Mint mondta, ilyen döntést ez a szervezet a harmadik világ országaival szemben szokott hozni.
MTI - fidesz.hu