Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A spekuláció ellenére sincs veszélyben az EU


Dátum: 2011-07-20 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:30.945740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel tagjai vagyunk az Európai Uniónak, illetve ezer szállal kötődünk az eurózóna gazdaságához – gondoljunk csak a magyar exportra, amelynek fő felvevőpiaca Nyugat-Európa –, közvetve a folyamatok bennünket is érintenek. Ugyanakkor tolvajnyelven szólva jók a fundamentumaink: a legfrissebb jegybanki jelentés szerint is teljesülhet az idén a költségvetési alappálya, a gazdasági növekedés pedig – alulról ugyan, de – súrolja a három százalékot. Leszámítva a belső gazdaság gyengeségeit, befektetői oldalról nézve kifejezetten pozitív kép rajzolódik ki az országról. Ráadásul a kormány elkötelezett az államadósság csökkentésében, ami a mostani helyzetben – amikor adósságkrízis gyötri Európát és az Egyesült Államokat is – kifejezetten jól csengő üzenet a piacnak. A Széll Kálmán-terv „beteljesülése” is felfelé sfórolhatja piaci megítélésünket.

Kapcsolódó elemek