Jogszerűtlen eljárás a Greenpeace-aktivisták ellen
A Paksi Atomerőmű területén csütörtökön demonstráló, majd pénteken perbe fogott Greenpeace-aktivisták védője szerint több ponton kifogásolható a tüntetők elleni jogi eljárás - Gombos Judit a Paksi Városi Bíróságon péntek reggel hat személy, köztük öt külföldi, ellen megkezdődött gyorsított eljárás tárgyalási szünetében nyilatkozott az MTI-nek.
Dátum: 2003-06-13 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:36.747559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyvédnő elmondta: először 19 gyanúsított jogi védelmével bízták meg, később derült ki, hogy csak hat gyanúsított van, a többiek ellen szabálysértési eljárást folytattak, amely lényegében lezajlott, mire ő a helyszínre érkezett.
A védekezéshez való jog sérelmét látja Gombos Judit abban is, hogy a gyorsított eljárás során nincs módja védenceivel konzultálni. Tájékoztatása szerint a büntetőeljárás során kirendelt négy tolmács közül kettő a Paksi Atomerőmű alkalmazottja.
Az ügyvédnő azt is kifogásolja, hogy az egyik tolmács - szerinte már a kihallgatások során is "erőteljes elfogultságot" tanúsított, mégis őt rendelték ki a tárgyalásra is.
- Ha a bíróságon független személyeket idéztek volna meg tolmácsolásra, lehet, hogy eltekintettünk volna a büntetőeljárásbeli tolmácsolás panaszától, de az nem lehet, hogy az egész eljárás során emiatt megtagadjuk a vallomástételt - jelentette ki.
Megítélése szerint "érzékelhető az egész eljárás során a rendőrségi alkalmazottak hozzáállásán, hogy kifejezetten ellenségesen kezelik a Greenpeace-t".
Az ügyvédnő ennek okát abban látja, hogy a paksiak a családjuk révén kötődnek az atomerőműhöz.
- Ez a rendőrségi eljárás ilyen feltételrendszer mellett nem folytatható - hangsúlyozta Gombos Judit.
Az ügyvédnő a nyomozati eljárás hibáira hivatkozva pótnyomozásra is indítványt kíván tenni, mert úgy látja, hogy a bizonyítási eljárás kizárólag a vád bizonyítékaira koncentrált.
Megítélése szerint a gyanúsítottak ellen emelt minősített bűncselekmény vádja is megalapozatlan.
Példaként említette, hogy a kirívóan közösség ellenes magatartás vádja nem megalapozott.
- A szervezet tevékenysége nem a társadalom ellen, hanem a társadalomért van - hangsúlyozta a Greenpeace ügyvédje.
MTI - fidesz.hu