Összecsapások Észak-Irakban
Huszonhét fegyverest megöltek pénteken amerikai katonai egységek Irakban a fővárostól északra fekvő Balad város térségében, és foglyul ejtettek Kirkuk közelében 74 személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy támogatták az al-Kaida terrorszervezetet.
Dátum: 2003-06-13 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:37.040733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy fegyveres csoport páncéltörő rakétákkal támadástindított a 4. amerikai gyalogos hadosztály őrjáratot végző harckocsijai ellen a Bagdadtól északra lévő Balad térségében - jelentette be közleményben az amerikai középső parancsnokság (Centcom).
A harckocsik a közlemény szerint tüzet nyitottak a támadókra, és négy embert megöltek közülük; a többiek menekülni kezdtek. Az amerikai harckocsik Apache AH-64 helikopterek támogatása mellett üldözőbe vették őket, és további 23 embert megöltek - idézte a közleményt az AP hírügynökség. Arról nem adtak tájékoztatást, hogy az egész támadó osztagot felszámolták-e, vagy néhány támadónak sikerült elmenekülnie.
A közel harminc főből álló szervezett fegyveres osztag támadása azt tükrözi, hogy fokozódik az ellenállás az amerikaiak vezette szövetséges erők iraki jelenléte ellen. Május eleje - a háború befejezettnek nyilvánítása - óta negyven amerikai katonát öltek meg lesből mesterlövészek, elsősorban az ország középső térségeiben, ahol Szaddám Huszeint, a megdöntött iraki elnököt jelentős tömegek támogatták.
Az amerikai erők az észak-iraki olajvidék központja, Kirkuk térségében foglyul ejtettek 74 személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy támogatták az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet - közölte ugyancsak pénteken az amerikai parancsnokság. Az amerikai csapatok csütörtökön az utóbbi másfél hónap legnagyobb tisztogató hadműveletét kezdték a félkatonai alakulatok, a megdöntött iraki rezsim támogatói és más "felforgató elemek" ártalmatlanná tétele céljával.
Az ugyancsak észak-iraki Moszulban három iraki megsebesült iraki polgári személyek és amerikai katonák között kirobbant összecsapásban - közölte a helyszínen az AFP hírügynökséggel egy amerikai tábornok. A francia hírügynökség tudósítója szemtanúja volt a tűzharcnak, és látta, amint az irakiak gránátokat hajítottak az amerikai katonák felé.
MTI - fidesz.hu