Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Energetika: versenyzésre késztetnék a piaci szereplőket

Nemzeti energetikai társaság létrehozását tervezi a kormány. Erről az energiaügyekért felelős államtitkár beszélt Tusnádfürdőn.


Dátum: 2011-07-21 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:43.249081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bencsik János azt mondta: egy olyan cégre lenne szükség, amely lefedné az energiagazdaság összes területét, és garantálná az ellátás biztonságát. A politikus szerint nem egyeduralkodó nemzeti vállalatot akarnak, hanem inkább a versenyt szeretnék erősíteni a szolgáltatók között. Bencsik János arról is beszélt, hogy a hazai energiapolitikát korábban a befektetők határozták meg, de ehelyett inkább a fogyasztói igényekre kell figyelni. A nemzeti energetikai társaság létrehozását az állami kézben lévő energetikai cégekkel közösen képzeli el a kormány.

„Az a feladatunk, hogy olyan élversenyző jöjjön létre nemzeti keretek között, amely közép-európai szinten képes arra, hogy új színt vigyen az ágazatba. Aki korábban nem vett részt a háttér-megállapodásokban, közösségi érdekeket, közjót kíván érvényesíteni, és ezzel felborítja a korábbi papírformát, és erőfeszítésre készteti a már bent lévő versenyzőket is. Tehát itt nem arról van szó, hogy egy olyan nemzeti energetikai vállalatot szeretnénk létrehozni, amely egyeduralkodó, hanem arról, hogy ez a vállalat képes legyen arra, hogy versenyzésre késztesse a régi piaci szereplőket” – jelentette ki szerdán Bencsik János.

Bencsik János után felszólalt a Mol és a Magyar Villamos Művek egy-egy vezetője. Mindketten a cégeik stratégiai elképzeléseikről beszéltek. Azt mondták, hogy a nemzeti energetikai társaság létrehozásában több ponton is együtt fognak működni a kormánnyal.

Kapcsolódó elemek