Ingatlanpanama: eljárást kezdeményez a Fidesz Magyar Bálint ellen
A Fidesz-frakció kezdeményezi az Országgyűlés Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottságánál Magyar Bálint oktatási miniszter ingatlanvásárlásnak kivizsgálását. Az Országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján egyrészt összeférhetetlenségi, másrészt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Szövetség. A Fidesz bízik abban, hogy az SZDSZ, mely Torgyán József egykori FKGP pártelnök házának építésekor élenjárt annak tisztázásában, az építkezéshez szükséges fedezettel rendelkezett-e a képviselő, most is támogatni fogja a vizsgálatot.
Dátum: 2003-06-13 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:37.343588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvény 15.§ (3) kimondja, hogy országgyűlési képviselő a képviselői megbízásának felhasználásával jogosulatlanul bizalmas (bennfentes) információkat nem használhat fel. A törvény 22.§ (4) szerint a képviselő vagyonnyilatkozatában foglaltak valóságtartalmának ellenőrzésére bárki eljárást kezdeményezhet az Országgyűlés elnökénél.
Eddig még nem cáfolták
A Magyar Nemzet - mindezidáig nem cáfolt - értesülései szerint Magyar Bálint II. kerület Garas utcai lakását folyó év április 2-án adta el 58 millió forintért. Ekkor a vevőtől 6 millió forint foglalót kapott. Ebből az összegből kellett rendeznie az önkormányzat felé még fennálló 1,8 millió forintos tartozását is. Ezt követően a vevő április 10-én a vételárból további 37 millió forintot kifizetett Magyar Bálintnak. Az oktatási miniszter ezen összeg nagy részét egy, már korábban felvett 30 millió forintos (áthidaló) OTP hitel visszafizetésére fordította. A Garas utcai lakás vevője a vételárból fennmaradó 15 millió forint kifizetését június 15-ig vállalta.
Honnan van a hiányzó 28,5 millió?
Magyar Bálint régi (Garas utcai) és új (Zsolt fejedelem utcai) ingatlanjára egyaránt március 12-én jegyezték be a jelzálog-hitelt, vagyis a pénzintézet ezen a napon fizette ki az összeget. Az OTP Bank előírásai szerint a vételár utolsó részletét a vevő a pénzintézettől felvett lakásvásárlási hitelből fizeti meg, vagyis a "bank fizet utoljára". Szintén a pénzintézet előírásai között szerepel, hogy a bank csak abban az esetben folyósítja a hitelt, ha a jelzálogot a földhivatal széljegyzetre bejegyezte.
Mindez azt jelenti, hogy Magyar Bálintnak március 12-ig - a hitel bejegyzéséig és folyósításáig - a 93,5 millió forintos vételárból a 60 millió forintos hitelen kívül 33,5 millió forintot kellett kifizetnie. A miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a Zsolt fejedelem utcai ingatlan megvásárlásához húgától 5,5 millió forint kapott, emellett pedig felhasználta a vagyonnyilatkozatában feltüntetett 2,2 millió forintot. Ez összesen 7,7 millió forint. Ahhoz azonban, hogy a bank folyósítsa a hitelt, Magyar Bálintnak ki kellett fizetnie a vételár és a hitel összege közötti 33,5 millió forintot. Így felmerül tehát a kérdés, hogy a hiányzó 25,8 millió forintot miből fizette ki Magyar Bálint.
A Torgyán-villa körüli ügyek tisztázásában még élen járt az SZDSZ
A Fidesz által kezdeményezett vizsgálat célja egyrészt annak tisztázása, hogy Magyar Bálint visszaélt-e olyan információkkal, amelyekhez országgyűlési képviselőként jutott hozzá, másrészt pedig annak kiderítése, hogy az oktatási miniszter vagyonnyilatkozatában foglaltak megfelelnek-e a valóságnak.
Az SZDSZ Torgyán József egykori FKGP pártelnök házának építésekor élenjárt annak tisztázásában, hogy az építkezéshez szükséges fedezettel rendelkezett-e a képviselő. Bízunk abban, hogy a szabad demokraták a mostani vizsgálatot is hasonló módon támogatják majd.
fidesz.hu