A Külügyminisztérium üdvözölte Hadzsics elfogását
A magyar Külügyminisztérium üdvözölte a Goran Hadzsics elfogásáról szóló belgrádi bejelentést és várják az egykori horvátországi szerb vezető hágai törvényszéknek történő mielőbbi kiadatását.
Dátum: 2011-07-21 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:46.140101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a háborús bűnökkel vádolt horvátországi szerb politikai vezető elfogásával és kiadatásával Szerbia előmozdítja a délszláv térség népei közti megbékélést és bizonyítja elkötelezettségét az európai úton való továbbhaladás iránt, amelyhez elengedhetetlen Szerbiának a Hágai Törvényszékkel történő teljes körű együttműködése".
Boris Tadic szerb elnök szerdán jelentette be, hogy reggel elfogták a háborús bűnökkel vádolt Goran Hadzsics egykori horvátországi szerb vezetőt. Az 1991-ben önhatalmúlag kikiáltott és 1995-ig létező Krajinai Szerb Köztársaság egykori elnökét hét éve körözték. Ő volt az utolsó délszláv háborús bűnökkel vádolt, még szabadlábon lévő ember, aki a hágai törvényszék vádirata szerint a horvát polgári lakosság terhére Kelet-Szlavóniában követett el háborús bűncselekményeket.