Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változtat Budapest új zászlaján a főváros

Változtat az új budapesti zászló szegélyén a főváros; az erről szóló előterjesztést várhatóan az augusztus végi ülésen tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.


Dátum: 2011-07-21 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:46.492351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI információi szerint a változtatásra azért van szükség, mert az új zászló szegélyén lévő, háromszögekből álló díszsor a honvédség farkasfogas zászlaján lévőre hasonlít. A készülő előterjesztés szerint Budapest zászlajának szélén egy egyszerű díszsor lesz. A jelenlegi - vörös, arany(sárga), égszínkék - zászló megváltoztatásáról szóló rendelet augusztus 15-én lépne hatályba. Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója ugyanakkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ekkor még nem cserélik le a zászlókat, azokat még el sem kezdték varrni. A Fővárosi Közgyűlés június 22-én döntött arról, hogy megváltoztatja Budapest zászlaját. Az új zászló az elfogadott indítvány szerint fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is.

Kapcsolódó elemek