Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP semmit sem tett a devizahitelesekért

A szocialista párttól eddig megszokottak szerint ismét olyan témákban próbálják elvonni a tényekről a figyelmet, melyek kialakulásában nagy felelősség terheli őket. Sem a devizahitelesek problémáinak megoldására, sem pedig az államadósság csökkentése és államháztartási hiány csökkentése érdekében nem történtek érdemi lépések az elmúlt években.

Dátum: 2011-07-21 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165585
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:53.296601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az, hogy az MSZP az elmúlt nyolc évben semmit nem tett a devizahitelesek egyre növekvő adósságállományának csökkentése és a bajbajutottak megsegítése érdekében, odáig vezetett, hogy a lakosság teljes devizahitel-állománya 8 év alatt 140-szeresére emelkedett. 2004 előtt a lakosság teljes lakáshitel-állománya 1220 milliárd forint volt és ennek mindösszesen 1,3 százalékát (20 milliárd forint) tette ki a devizahitelek aránya. Mára a magyar lakosság több mint 4000 milliárd forint értékű lakáshitelt nyög, amelynek körülbelül 66 százaléka (2800 milliárd forint) devizahitel. 2003-ban az akkori Medgyessy-kormány megszüntette a korábbi, 1988 és 2002 között működtetett kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket. A Medgyessy-kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők "sokba van az államnak". A Medgyessy-, a Gyurcsány-kormány különösebb korlátozások és gondos "használati útmutató" nélkül zöld utat adott a devizahiteleknek. A szocialista kormány olyan mértékben szűkítette és drágította a hitelfelvevők számára a korábbi kedvezményes forinthitelt, hogy a magyar fiatalok, a családalapítók, akik tetőt szerettek volna a fejük fölé, egyszerűen rákényszerültek a devizaalapú hitelekre.

A jelenlegi kormány ezzel szemben megalakulása óta sorra hozza az intézkedéseket, amelyek a bajba jutott lakáshitelekre nehezedő nyomáson enyhíteni képesek. Több hónapos tárgyalást követően ötpontos otthonvédelmi akciótervet dolgozott ki a kormány a bankokkal együtt pontosan azért, hogy a terheket a bankok, a hitelesek és a kormány is arányosan viseljék. A jelenlegi árfolyamingadozást az ötpontos otthonmentési akcióterv részeként elfogadott árfolyamgát bevezetése képes lesz enyhíteni, mely augusztus folyamán léphet hatályba. A kormány június 28-i határozatának értelmében zajlik az eszközkezelő működési feltételeinek kidolgozása, a működtetéshez szükséges források átcsoportosítása, e feladatokra július 31-i határidőt tűzött ki a kormány, a forrásbiztosítást követően 30 napon belül, vagyis nyár végéig az eszközkezelő felállhat.

Ahogy az elmúlt nyolc évben a lakosság hitelállománya, úgy az államadósság is brutálisan megnőtt a szocialista kormányzatok idején. Magyarország államadóssága 2002 és 2010 között 52,5 százalékról felszökött 80 százalék fölé az akkori kormányok felelőtlen gazdaságpolitikájának köszönhetően. Államadósságunk oly hatalmas mértékben elszabadult, hogy az egyik legkiszolgáltatottabb országgá váltunk. Ez a 22 ezer milliárd forintra hízott adósság felemészti az ország, a gazdaság, az állam minden tartalékát, csak a kamatokra idén 1000 milliárd forintot kell fordítanunk. Anélkül, hogy ezt a drámai államadósságot csökkentenénk, lehetetlen az előrelépés. Ezért a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az államadósság csökkenjen, ezért szükséges azokat a vállalásokat teljesíteni, melyeket a kormány márciusban tett a Széll Kálmán Tervben és a Konvergencia Programban. Ezek a programok egyértelműen meghatározzák a következő 3 évre az irányokat és az elsődleges szempontokat, amelyek mentén a költségvetés tervezése és végrehajtása is halad.

A Magyar Közlöny 2011. július 18-i 84. számában megjelent kormányrendeletben közzétett számok azokat az irányokat konkretizálják, illetve azokat az elsődleges elképzeléseket jelentik, amelyek a Széll Kálmán Tervben már megjelentek. Ez a rendelet tartalmazza azokat a sarokszámokat és szempontokat, amelyek alapján a jövő évi, illetve a 2013 és 2014 évek költségvetéseit tervezni fogja a kormány. Ezek a számok tükrözik azokat az erőfeszítéseket, amelyek nem a régi, egy rosszul működő rendszer fenntartását célozzák meg, hanem egy új fenntartható rendszernek a létrehozását.

Kapcsolódó elemek