Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megállapodás az euróövezeti csúcson

Megállapodtak az euróövezet tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön a Görögországot segítő újabb nemzetközi programról.

Dátum: 2011-07-22 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:53.992646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Mint Herman Van Rompuy, az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnöke a találkozó befejezése után fogalmazott, a 17 érintett EU-tagország és az uniós intézmények vezetői olyan döntéseket hoztak, amelyek növelik a görög államadósság fenntarthatóságát, csökkentik az adósságválság kiterjedésének veszélyét más országokra, és javítják a válságkezelés lehetőségeit az eurózónában. A közös zárónyilatkozat szerint Görögország számára összesen 109 milliárd euró többletfinanszírozást jelent az új nemzetközi támogatási program. A programban az Európai Unió intézményei mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rész vesz. A magánszektor részesedése eléri a 37 milliárd eurót. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök azt is bejelentette, hogy tíz év alatt a bankok összesen mintegy 135 milliárd euróval járulnak majd hozzá az adósság csökkentéséhez.

Van Rompuy a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a támogatás a gyakorlatban adósság-visszavásárlást is jelenthet.

A zárónyilatkozat megerősíti azokat a korábban már kiszivárgott változásokat, amelyek szerint a kamatok a jelenlegi 4,5 százalékos szintről 3,5 százalékra csökkennek, a futamidő pedig 7,5 évről legalább a duplájára, 15 évre emelkedik, de szükség esetén akár 30 évig is terjedhet. Az új intézkedéscsomag kiegészíti azt a három évre szóló, már futó hitelezési programot, amelynek keretében az EU, az euróövezet tagországai és az IMF összesen 110 milliárd euróval segítik Görögországot.

Az állam- és kormányfők a zárónyilatkozatban azt is megerősítették, hogy továbbra is mindent megtesznek a pénzügyi stabilitás megőrzéséért az euróövezetben és annak országaiban. Megállapították, hogy a fellendülés folytatódik az övezetben, és a közös pénz továbbra is szilárd gazdasági alapokon áll.

Van Rompuy és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök az ülés után hangoztatták annak fontosságát, hogy Görögország tartsa magát pénzügyi konszolidációs programjához. Részt vett a közös sajtótájékoztatón Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök is, aki erre ismét ígéretet tett, és üdvözölte, hogy a jóváhagyott program fenntarthatóvá teszi országa adósságteljesítési képességét. Valamennyi nyilatkozó, köztük Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is kiemelte, hogy a Görögország számára kidolgozott program egyszeri és kivételes, nem vonatkozik más országokra és jövőbeni problémákra. A zárónyilatkozatban minden más euróövezeti tagállam vezetője "ünnepélyesen megerősítette hajíthatatlan eltökéltségét" arra, hogy országa teljes egészében teljesíti a pénzügyi konszolidáció és a szerkezeti reformok terén tett vállalásait.

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a találkozó után azt is bejelentette, hogy hazája és Németország még a nyáron új javaslatokat nyújt be az euróövezeti pénzügyi stabilitás növelésére és a tagországok közötti együttműködés fokozására.

A résztvevők jelezték azt is, hogy a jövőben még rugalmasabbá válik az uniós stabilitási támogatási mechanizmus. Ez azt is jelenti, hogy immár nemcsak a közvetlenül hitelre szoruló országokban vehető igénybe, és új tevékenységek is finanszírozhatók lesznek belőle, így például bankok feltőkésítése. Fontos üzenet a piacoknak, hogy a mechanizmus ezentúl a másodlagos piacokon is forrásokhoz juthat, feltéve, hogy az EKB ehhez hozzájárul. Ismét felszólított a zárónyilatkozat annak a hat jogszabálynak a végső jóváhagyására is, amelyek célja az euróövezeti stabilitást garantáló új intézkedések bevezetése az EU-ban, beleértve a túlzottan nagy adóssággal küzdő országok szankcionálását is. Az általános következtetések között Van Rompuy azt is megemlítette, hogy csökkenteni kell a függőséget a hitelminősítő intézetektől.

Euróövezeti csúcs - A döntések hosszú távú és átfogó jellegét méltatták

A csütörtöki brüsszeli találkozón született döntések hosszabb távra szóló és átfogó jellegét méltatták elsősorban a résztvevők az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek nyolcórás tárgyalását követő nyilatkozataikban. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök például úgy fogalmazott, hogy egy "európai valutaalap" megteremtését indították el.

A találkozón egyebek között arról döntöttek, hogy Görögország számára egy újabb, összesen 109 milliárd euróra rúgó támogatási programot indítanak, amelynek révén Athén hosszabb távon is kezelni tudja súlyos adóssághelyzetét, ha tartja magát konszolidációs vállalásaihoz. A csomagot a magánbankok három évre szóló 37 milliárdos - papíron önkéntes - hozzájárulása egészíti ki, és a számítások szerint további több mint tízmilliárdos segítséget jelenthet az adósságok egy részének piaci visszavásárlása is.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök az ülés után úgy fogalmazott, hogy a döntéseknek köszönhetően Görögország most ismét biztonságban van pénzügyileg.

Angela Merkel német kancellár szavai szerint az euróövezet most megmutatta, hogy kemény idők nehéz kihívásaival is szembe tud szállni. Úgy vélte, két területen, a görög adósság kezelésében és a versenyképesség javításában is jelentősen sikerült előrelépni.

Mark Rutte holland miniszterelnök szintén a csomag átfogó jellegét méltatta, kiemelve a magánszektor jelentős mértékű bekapcsolódását, a rendszer rugalmasabbá válását és a feltételességet. Azt is fontosnak nevezte, hogy minden euróövezeti vezető egyetért abban: fokozni kell az együttműködést, hogy elkerüljék a jövőbeni válságokat.

A görög Jeórjiosz Papandreu azt emelte ki, hogy a mostani lépéseknek köszönhetően láthatóvá vált egy olyan út, amelynek során a görög nép vállát nyomó terhek is enyhülhetnek.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, akinek országa a pénzügyi piacok gyanúja szerint szintén a mutatottnál súlyosabb helyzetben van, a program szolidáris jellegét domborította ki, azt, hogy az eurózóna nem hagyja magára egyetlen államát sem.

A Görögország mellett uniós támogatásban részesülő két másik euróövezeti ország, Portugália és Írország vezetői szintén úgy értékelték, hogy helyzetükön könnyítettek a találkozón született döntések, mindenekelőtt a kamatcsökkentés és a hitelek futamidejének meghosszabbítása. Pedro Passos Coelho és Enda Kenny külön méltatták az euróövezet összetartását is. Szintén elismeréssel szóltak a csütörtöki döntésekről az uniós intézmények vezetői. Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke szerint közös válaszokat sikerült találni egy fenyegető válsághelyzetre. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig azt hangoztatta, hogy hiteles csomagról született döntés.

Kapcsolódó elemek