Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma van a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója

Ötszázötvenöt éve győztek a Nándorfehérvárt védő magyar seregek az ostromló törökök ellen, az évforduló tiszteletére számos megemlékezést tartanak ma országszerte.


Dátum: 2011-07-22 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:55.389653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szegeden Nándorfehérvári Emléknapok címmel rendeznek családi programsorozatot, Egerben a Végvári Vigasságok keretében emlékeznek a nándorfehérvári diadalra. Sárváron a Nádasdy Történelmi Fesztiválon misével, fényfestéssel idézik fel a győzelmet. Keszthelyen, a Helikon parkban a Székely kapunál, Kaposvárott a Pártok Házában tartanak ünnepséget. Pécsett hagyományőrző csoportok harcjátékával emlékeznek a diadalra a Széchenyi téren, a Belvárosi plébániatemplomban és a Barbakán bástyánál. Budapesten Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet a Duna-ünnepen. A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében közös emlékülést tart a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum. Hunyadi János szobránál és Kapisztrán János szobránál a Budavári Önkormányzat emlékezik. A Hősök teréről pedig kerékpáros és evezős zarándoklat indul Visegrádra. Július 22-ét, a nándorfehérvári diadal napját idén, július 4-én nemzeti emléknappá nyilvánította az Országgyűlés.

Kapcsolódó elemek