"A diadal a keresztény hitnek és az összefogásnak volt köszönhető"
A keresztény hit és az összefogás diadalának nevezte az 1456-os nándorfehérvári diadalt Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, aki pénteken megnyitotta a 9. Duna-ünnepet a pesti alsó rakparton.
Dátum: 2011-07-22 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:30:59.760000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Július 22. fontos állami ünneppé vált Magyarországon. Kevés olyan pillanat van a nemzet történelmében, amely egész Európában elismerést váltott ki. Nándorfehérvár hősei az akkori kor legmodernebb hadseregével szemben tudtak győzedelmeskedni, a diadal a keresztény hitnek és az összefogásnak volt köszönhető" - hangsúlyozta Simicskó István a törökök elleni győzelem 555. évfordulóján. A HM-államtitkár méltatlannak nevezte, hogy 2011-ig kellett várni a nándorfehérvári diadal emlékünneppé válására. A politikus beszédében emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt ő nyújtotta be a parlamentben az emléknapra vonatkozó előterjesztést, amelyet végül idén július 4-én szavazott meg a Ház.
"Az egészséges nemzeti önismeret és önbecsülés nélkül nem lehet a jövőt építeni" - fogalmazott Simicskó István, aki méltatta Hunyadi János történelmi jelentőségét. Mint kifejtette, a kormányzásban szigorú igazságszeretete vezette, és ki tudta választani az alkalmas embereket. "Tudjuk, hogy mekkora kincs ez" - tette hozzá. A parlamenti államtitkár felidézte Hunyadi Jánosnak a fiaihoz, Mátyáshoz és Lászlóhoz a halálos ágyán intézett szavait, amelyben a kormányzó hazaszeretetre és az Isten félelmére szólította fel fiait.
Szerinte a nándorfehérvári hősök helytállása a mai kornak azt üzeni, hogy mindig van remény és soha nem szabad feladni harcot.
II. Mehmet török szultán 1456 májusában százezres haddal indult a magyar királyság kulcsának tartott Nándorfehérvár (a mai Belgrád) ellen. A hírre Európában keresztes hadjáratot hirdettek, de seregek nem érkeztek, jöttek viszont katonák és népfelkelők Cseh- és Lengyelországból, Moldvából, Szerbiából. Kapisztrán János magyar földön szervezett keresztes sereget, Hunyadi János pedig zsoldossereg élén sietett a várparancsnok Szilágyi Mihály megsegítésére.
Az ostrom 1456. július 4-én kezdődött: a törökök ágyúzása komoly károkat okozott a falakban, 14-én azonban Kapisztrán és Hunyadi János flottája áttörte a dunai hajózárat, így megnyílt az út a felmentő sereg előtt a szorongatott várba. A döntő ütközet július 21-én kezdődött: a törökök áttörték a külső védvonalat, másnap azonban a Száva bal partjáról átkelő keresztesek, élükön a hetvenéves Kapisztránnal támadásba lendültek, Hunyadi János a várból kitörve elfoglalta a török ágyúkat, ezután együttesen szétszórták az ostromlók derékhadát. A győzelem után a török terjeszkedés hét évtizedre megtorpant, a délvidéki erősséget csak 1521-ben tudta I. Szulejmán bevenni. A diadal emlékére vezette be III. Callixtus pápa az Úr színeváltozása ünnepet augusztus 6-ra, a győzelmi hír vételének időpontjára. A katonai diadalt nem sikerült kiaknázni: a keresztes had felbomlott, a csata után kitört pestisnek Hunyadi és Kapisztrán is áldozatául esett.