Rétvári: Helyre kell állítani az igazságérzetet
Egyeztetéseket kezdeményez a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a nagyobb médiumok vezetőivel a bűnözők pénzért történő nyilatkozatainak szabályozásáról.
Dátum: 2011-07-22 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:02.518783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rétvári Bence az MTI-nek elmondta, hogy a témában levélben hívja találkozóra a médiumok és nagyobb példányszámú bulvárlapok vezetőit. A kereszténydemokrata politikus reményének adott hangot, hogy a konzultációra felkért médiumok vezetői partnerek lesznek a vonatkozó törvény módosításában. Rétvári Bence - mint kiemelte - nagyon fontosnak és egyben megkerülhetetlennek tartja a média képviselőivel történő konzultációkat. Szerinte az is lehetséges, hogy az egyeztetések után nem jogszabály-módosításban állapodnak meg, hanem, egy etikai kódex bevezetésével is orvosolni lehet a helyzetet. Az államtitkár szerint a helyzet rendezése érdekében több jogi vagy egyéb lehetőség is felmerül. Mint kifejtette: a KIM munkatársai olyan jogszabály-módosítást készítettek elő munkaanyagként, amely lehetővé teszi, hogy az elítélt - a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alóli mentesülésig - ezen nyilatkozatai (televízió, rádió, újság, honlap, könyv) után semmilyen díjazást ne kaphasson. Az erre vonatkozó további részletek ugyanakkor az egyeztetések során módosulhatnak - jelezte.
Az államtitkár elmondta: a javaslat célja elsősorban a társadalom igazságérzetének helyreállítására, valamint az elkövetők számára juttatott vagyoni előnyből származó méltánytalan helyzetek kiküszöbölése. A módosítás arra irányul, hogy a bűnelkövetők semmiféle ellenértékhez, vagyoni előnyhöz ne jussanak az - általában élet elleni vagy erőszakos - bűncselekménnyel kapcsolatos nyilatkozattételért cserébe. A javaslat az ellenérték nélkül adott nyilatkozatot nem kívánja szabályozni, ezért a szólásszabadságot nem érinti, és nem célja a nyilatkozattétel lehetőségének megtiltása, vagy korlátozása. Rétvári Bence az MTI-nek korábban kifejtette: az elmúlt időszakban többször is előfordult, hogy a bűnelkövetők jelentősebb összegekért cserébe a televízióban vagy újságban nyilatkoztak az általuk elkövetett, általában élet elleni vagy erőszakos bűncselekmények részleteiről. A jelenségről több civil jelzés is érkezett a tárcához.