Fukushimai diákok érkeznek Magyarországra
Kizuna – ez a japánok szava az emberi kapcsolatokra, baráti kötelékekre és ezt a kifejezést választotta Hódmezővásárhely önkormányzata is most induló szolidaritási akciója címéül. A projekt keretében 2011. július 25-én 17 japán diák érkezik Magyarországra Fukushima körzetéből. A diákokat Lázár János polgármester és Ito Tecou Japán nagykövet várja a Liszt Ferenc nemzetközi reptéren. Európában elsőként Hódmezővásárhely teremt kapcsolatot Japán katasztrófa sújtotta városaival.
Dátum: 2011-07-22 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:03.165948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Negyedévvel a pusztító erejű japán földrengés és az annak nyomán bekövetkező fukushimai atomreaktor-baleset után tizenhét 14-17 éves korú gyermekek, a katasztrófa sújtotta területen élő japán diák látogat Hódmezővásárhelyre az önkormányzat meghívására. Ezzel nem pusztán az országban, de Európában is először kerül sor települési szintű szolidaritási akcióra.
„A Kizuna projekt nem segélyakció, hanem lehetőség két nép és két kultúra ttalálkozására. Szeretnénk kifejezni az együttérzésünket a Japánt ért súlyos csapás miatt, megismerni és megérteni az erőt, amellyel a veszteséget viselik és megmutatni számukra, hogy a Föld másik oldalán is barátokra lelhetnek. Természetesen ezáltal is segítséget szeretnénk nyújtani az újjáépítés és újrakezdés küzdelmeiben” – fogalmazott látogatás kapcsán Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere. Lázár János hozzátette, a kizuna szóval a japánok a barátságot, az emberi kötelékeket jelölik. Ezek pedig olyan értékek, amelyekre különösen nagy szükség van a bajban, így azt reméli, bár Hódmezővásárhely az első, de nem az utolsó magyar település, amely hasonló akció aktív részese lesz.
Egy 16 éves fiú, Fukushimából, a Kizuna projektbe jelentkezésekor azt írta: „Szeretném megmutatni a világnak, hogy a katasztrófa ellenére mi igyekszünk vidámak lenni. A Dunáról híres Magyarország természete olyan szép, mint Fukushimáé és ezt szeretném megtekinteni, hogy feltöltődjek és visszatérve ide Fukushima jövőéért tudjak valamit tenni.” A fikushimai fiú élete a katasztrófa hatására teljesen megváltozott: a környék sugárszennyezettsége miatt a nagy hőség ellenére sem nyithatnak ablakot, a ruhákat is a lakásban kell kiteregetniük. Az iskola udvarára nem mehetnek ki, mert a sugárszennyezett talajt védőfóliával lefedték.