Az MSZP nem tett semmit a devizahitelesek megsegítéséért
Az, hogy ma ilyen magas a devizahitelek miatt bajbajutottak száma, az csakis a szocialisták felelőtlen intézkedéseinek köszönhető - szögezi le közleményében a Fidesz-frakció.
Dátum: 2011-07-22 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:04.834026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP az elmúlt évek folyamán semmit sem tett a devizahitelesek megsegítése érdekében, sőt, a forinthitelhez való hozzájutás megnehezítésével rákényszerítette az embereket a devizaalapú hitelek felvételére. Az Orbán-kormány ezzel szemben kormányra kerülése óta folyamatosan a bajbajutottak megsegítésén munkálkodik. Az arányosabb teherviselés érdekében a kormány a bankokkal együtt otthonvédelmi akciótervet dolgozott ki, az árfolyamingadozás enyhítésére pedig árfolyamgátot vezet be. A bajba jutott devizahitelesek lakását megvásárló eszközkezelő működési feltételeinek kidolgozása, illetve a működtetéshez szükséges források átcsoportosítása jelenleg is zajlik.