Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levezető tréning


Dátum: 2011-07-24 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:15.324854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rászakadt nyavalyákból kilábalni kívánó Magyar Szocialista Párt mintegy húszmillió forintot költ saját országgyűlési képviselőinek kommunikációs tréningjére. Mint azt Tóbiás József frakcióigazgató elmondta, így kívánják javítani egymás üzenetközlő képességét. (Persze az is lehet, hogy nem a közlőképességgel, hanem magával az üzenettel van baj...)

Kapcsolódó elemek