Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új alapokon a honvédség működése

Új alapokra helyezte a magyar hadsereg működését a nemrégiben elfogadott honvédelmi törvény. A fontosabb változásokról Hende Csaba miniszter nyilatkozott a Magyar Hírlapnak. A tárcavezető a lap hétfői számában beszámolt arról is, jövő január 1-jén léphet életbe az új tartalékos rendszer.


Dátum: 2011-07-25 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:19.097726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hét esztendeje, 2004-ben súlyos hibát vétettek, amikor a sorkatonaság mellett a tartalékos rendszert is eltörölték. Tévútra fordultunk, ahonnét csak szívós, évekig tartó munkával tudunk visszatérni a helyes irányba. Az első lépéseket megtettük: az Országgyűlés felhatalmazása alapján a honvédség létszámát nyolcezer tartalékossal bővíthetjük –szögezte le. Mint mondta, ebből több mint kétezer helyet már betöltöttek, a ciklus végéig a hátralévőket is igyekeznek teljesíteni. Sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a sorkatonaság teljes visszaállítása a célunk – jelentette ki Hende Csaba a Magyar Hírlap hétfői számában.

Kapcsolódó elemek