A boldogulás lehetősége nem múlhat a szülők anyagi helyzetén
Kollégiumi férőhelyekre és albérleti támogatásra írt ki pályázatot a következő tanévre kaposvári egyetemisták és főiskolások számára a város önkormányzata, mely erre a célra, illetve különböző ösztöndíjakra az idén összesen 40 millió forintot különített el - közölte a városháza hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2011-07-25 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:19.944438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pályázatra azok az állandó a kaposvári lakóhellyel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akik valamely egyetem vagy főiskola nappali tagozatán folytatják tanulmányaikat, a családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 200 százalékát, ami jelenleg 57.000 forint, valamint kollégiumi férőhely iránti kérelmüket az adott oktatási intézmény elutasította - tájékoztatott Répás Orsolya, a városháza szóvivője.
Közlése szerint a felsőoktatásban tanulók részére Kaposvár önkormányzata évek óta 50 kollégiumi férőhelyet tart fenn Pécsett, albérleti támogatást pedig az idén eddig 104 hallgató kapott. "A tudás megszerzése, a boldogulás lehetősége nem múlhat a szülők anyagi helyzetén" - áll a városháza közleményébe, amelyben hangsúlyozzák azt is: a város szeretne minden fiatalnak esélyt adni ahhoz, hogy kibontakoztathassa tehetségét.A pályázatra azok az állandó a kaposvári lakóhellyel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akik valamely egyetem vagy főiskola nappali tagozatán folytatják tanulmányaikat, a családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 200 százalékát, ami jelenleg 57.000 forint, valamint kollégiumi férőhely iránti kérelmüket az adott oktatási intézmény elutasította - tájékoztatott Répás Orsolya, a városháza szóvivője.
Közlése szerint a felsőoktatásban tanulók részére Kaposvár önkormányzata évek óta 50 kollégiumi férőhelyet tart fenn Pécsett, albérleti támogatást pedig az idén eddig 104 hallgató kapott. "A tudás megszerzése, a boldogulás lehetősége nem múlhat a szülők anyagi helyzetén" - áll a városháza közleményébe, amelyben hangsúlyozzák azt is: a város szeretne minden fiatalnak esélyt adni ahhoz, hogy kibontakoztathassa tehetségét.