Hazánkat "tisztán kell tartani" a génmódosított termékektől
A kormány nyáron is folyamatosan ülésezik, zajlik például a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódó intézkedések előkészítése - mondta el az MTI-nek Kovács Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a hétfői kormányülést követően.
Dátum: 2011-07-25 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:24.061513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár hozzátette: az ülésen szóba került az Európai Unió több éves pénzügyi keretéhez kapcsolódó úgynevezett induló tárgyalási álláspont, tehát a következő tervezési időszakról szóló magyar álláspont kialakítása, amelyben "természetesen és maximálisan a magyar nemzeti érdekek képviseletét veszi figyelembe a kormány."
Emellett a kormány tárgyalta a génmódosított vetőmagok és élelmiszerek magyarországi helyzetéről is. Ebben a témában várhatóan a napokban intézkedéseket is hoz a kormány, a részletekről pedig később számol be a kabinet. Kovács Zoltán annyit árult el, hogy továbbra is az a kormányzati álláspont, hogy Magyarországot "tisztán kell tartani" ezektől a génmódosított termékektől.Az államtitkár hozzátette: az ülésen szóba került az Európai Unió több éves pénzügyi keretéhez kapcsolódó úgynevezett induló tárgyalási álláspont, tehát a következő tervezési időszakról szóló magyar álláspont kialakítása, amelyben "természetesen és maximálisan a magyar nemzeti érdekek képviseletét veszi figyelembe a kormány."
Emellett a kormány tárgyalta a génmódosított vetőmagok és élelmiszerek magyarországi helyzetéről is. Ebben a témában várhatóan a napokban intézkedéseket is hoz a kormány, a részletekről pedig később számol be a kabinet. Kovács Zoltán annyit árult el, hogy továbbra is az a kormányzati álláspont, hogy Magyarországot "tisztán kell tartani" ezektől a génmódosított termékektől.