Ösztöndíjprogram szakorvosok számára
12 milliárd forintos ösztöndíjrendszert vezetünk be a szakorvosok és a szakdolgozók támogatására – jelentette be Szócska Miklós keddi sajtótájékoztatóján. Az egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: a rezidensek számára meghirdetett programhoz hasonlóan, elsősorban most is azokra számítanak, akik Magyarországon képzelik el a szakmai jövőjüket.
Dátum: 2011-07-26 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:31.189623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága ösztöndíjrendszerrel kívánja a szakdolgozókat és a szakorvosokat támogatni – jelentette be Szócska Miklós. Mint mondta, megközelítőleg 12 milliárd forintot fognak TÁMOP-programok keretében a továbbképzésben részt vevők, az őket helyettesítők és a későbbi foglalkoztatási támogatások céljára fordítani. Várhatóan szeptemberben írják ki a pályázatokat, az első ösztöndíjakat pedig a tervek szerint az év végén fogják majd utalni.
6 millió forintos keretösszeg áll majd azok rendelkezésére, akik újabb szakvizsgát szeretnének tenni, illetve szakdolgozói képesítést kívánnak szerezni – mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Hozzátette: a pályázók anyagi hozzájárulást kaphatnak a tankönyvek, a vizsgadíjak, a szállás és az utazás finanszírozásához is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a programnak a rezidens ösztöndíjhoz hasonló feltételei lesznek: elvárás lesz, hogy a programban részt vevők legalább annyi ideig dolgozzanak a magyar közszolgálati egészségügyben, amennyi ideig részesülnek a támogatásból; emellett nem fogadhatnak el paraszolvenciát sem.
Szócska Miklós beszélt arról is, hogy a program keretében 6 milliárd forinttal kívánják támogatni az egészségügyi intézményeket annak érdekében, hogy a képzésben részt vevők helyettesítését, későbbi foglalkoztatását meg tudják oldani.
Az egészségügyért felelős államtitkár megjegyezte, a program részleteit a szakmai kamarákkal közösen kívánják kidolgozni. Úgy fogalmazott, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már jóváhagyta azokat a keretprogramokat, amelyek szükségesek a pályázatok elindításához.
Bízunk benne, hogy ezres nagyságrendben érhetjük el a szakorvosokat az ösztöndíjprogrammal – reagált Szócska Miklós az ezzel kapcsolatos újságírói felvetésre. Szintén kérdésre válaszolva elmondta, a támogatások összege várhatóan tükrözni fogja az orvosok státuszát is, illetve egyes hiányterületek prioritást élveznek majd.