Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kínai-magyar barátság park alapkövét tették le Szolnokon

A Szanmenhsziával (Sanmenxia) ápolt testvérvárosi együttműködés szorosabbra fűzésének jelképeként Kínai-magyar barátság park alapkövét tették le kedden Szolnokon - közölte a helyi önkormányzat sajtószóvivője a távirati irodával.

Dátum: 2011-07-27 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:31:38.904017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Pókász Endre elmondta: a leendő Barátság Park alapkövét Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz), valamint Csao Kuang-csao (Zhao Guang Chao), Szanmenhszia alpolgármestere közösen helyezték el az egykori Damjanich uszoda helyén nemrégiben európai uniós támogatással kialakított rózsakert területén.A hárommillió lakosú kínai városban a közelmúltban avatták fel a Szanmenhszia-Szolnok barátság parkot.

A sajtószóvivő jelezte: az elképzelések szerint egy éven belül mindkét városban végleges formát ölt majd a Barátság park. Kínában várhatóan a Szolnokon 2011-re elkészült Magyar rózsák terének hangulatát igyekeznek felidézni az ottani kivitelezők és magyar segítőik, a magyar városban a tervek szerint egy kínai pagodát jelképező építmény lesz a park legfőbb látványossága; felépítéséhez a helyi szakemberek Szanmenhsziából kapnak majd segítséget.

Kapcsolódó elemek