Mihalovics: Szemléletváltás történt az ifjúságpolitikában
Olyan Magyarország alapjait kívánjuk lerakni, ahol a fiatalok úgy gondolkodnak: törődöm a hazámmal, mert az is törődik velem – jelentette ki Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos az Új Nemzedék Jövőjéért Program vitairatáról szólva csütörtökön. Ugyanitt Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte: ha a fiatalok értelmes célt kapnak, akkor nagyszerű dolgokra képesek.
Dátum: 2011-07-28 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:20.658629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, a legfontosabbnak azt tartja, hogy a magyar fiatalok, „ha el is mennek külföldre tanulni, világot látni, utána jöjjenek haza, és Magyarországon boldoguljanak”. A szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Új Nemzedék Jövőjéért Program vitairatából három fontos területet emelt ki: a tehetséggondozás, a családalapítás, valamint a szórakozás kérdését.
A tehetséggondozással összefüggésben kiemelte az önkéntes munka fontosságát, és az így felszínre kerülő képességek jelentőségét. Ha a fiatalok értelmes célt kapnak, akkor nagyszerű dolgokra képesek – fűzte hozzá Soltész.
A gyermekvállalás témájáról szólva elmondta, a biztos egzisztencia, a munkahely megszerzése és megtartása nagyon fontos tényező a fiatalok számára, és ezek megléte szorosan összefügg a családalapítás kérdésével. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: „az egyén, a család boldogulása nemcsak az anyagiakon múlik”.
Meg kell tanítani a mértéket a fiataloknak – jelentette ki Soltész a fiatalok szórakozási szokásairól szólva. A túlzott alkohol-, valamint a drogfogyasztásból eredő problémák mellett a kapcsolatteremtés nehézségeire, a magányosságra is felhívta a figyelmet.
Az államtitkár beszédében végezetül Tamási Áron gondolatát idézte, miszerint „azért vagyunk a világon, hogy valahogy otthon legyünk benne”. Szabó Anett újságíró ehhez az Új Nemzedék Jövőjéért Program vitairatában hozzátette: nemcsak valahol, hanem Magyarországon – zárta beszédét Soltész Miklós.
Mihalovics Péter beszédében hangsúlyozta: az elmúlt egy évben szemléletváltás történt az ifjúságpolitikában. Amikor ifjúságpolitikában gondolkodunk, akkor nem egy konkrétan körülhatárolható kormányzati ágról beszélünk, hanem egy olyan témáról, amelynek az élet minden területével összefügg – tette hozzá magyarázatképpen. Úgy fogalmazott, az Új Nemzedék Jövőjéért Program megalkotásakor is ezt a célt tartották szem előtt.
Mint ismert, a stratégia megalkotása előtt egy nem reprezentatív kutatás keretein belül arra kértek 1200 16 és 35 év közötti fiatalt, hogy egyetlen mondatban fogalmazzák meg, hogy mit látnak a saját életükben a legnagyobb problémának. Ezek alapján tíz témakört állapítottak meg, erre fűzték fel a vitairatot, elismert, egy-egy területen kiemelkedő szakmai képességekkel rendelkező fiatal gondolataival.
Ez egy alulról építkező stratégia, az érintettek mondhatták el véleményüket a saját jövőjükkel kapcsolatban – emelte ki az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos. Hozzátette: a program csak akkor lehet sikeres, ha az érintett fiatalok és az ifjúsággal foglalkozó szakemberek is magukénak érzik.
Olyan Magyarország alapjait kívánjuk lerakni, ahol a fiatalok úgy gondolkodnak: törődöm a hazámmal, mert az is törődik velem – hangsúlyozta beszédében Mihalovics Péter.