Szájer József az EU alkotmánytervezetéről
Az EU új alkotmányos szerződésének tervezetéről létrejött konszenzus mindenképpen siker abban az értelemben, hogy lehetővé teszi annak a lemaradásnak a behozatalát, amelyet a maastrichti és az amszterdami szerződés hagyott az intézményi megújulás terén - állapította meg pénteken Szájer József, az Országgyűlés egyik konventküldötte.
Dátum: 2003-06-13 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:41.500972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő szerint a kis és közepes országok szempontjából sikernek tekinthető továbbá, hogy kiharcolták egyenjogú képviseletüket az Európai Bizottságban. Ez biztosíték az információkhoz való hozzájutásra, a felszólalások és a munkában való részvétel lehetőségére. A szavazati jogok terén pedig a testület 2009-re tervezett átalakulása után érvénybe lépő rotációs rendszer szavatolhatja majd az egyenrangúságot.
Eredmény továbbá, hogy sikerült elérni az Európai Tanács élére választandó elnök eredetileg tervezett hatásköreinek szűkítését, és hogy az EU külügyminisztere az Európai Bizottság egyik alelnökeként kettős tisztséget visel, tehát kettős felelősséggel tartozik majd - fűzte hozzá Szájer József. Szerinte mindezekkel olyan megoldásokat sikerült kiküszöbölni, amelyek a kisebb tagországok jogait csorbíthatták volna.
Általános értékelése szerint a reformok előkészítésével megbízott tanácskozó gyűlés elérte azt, amit az adott keretek között el lehetett érni. Ha a reformokról dönteni hivatott kormányközi konferencia ennél is tovább tud lépni, az csak jó; ha nem, az annak bizonyítéka lesz, hogy egyelőre csak ennyi valósítható meg.
Szájer József pozitív mozzanatként említette, hogy az alkotmánytervezet második részét alkotó alapvető jogok európai chartája első ízben foglalkozik a nemzeti kisebbségekhez való tartozás problémájával, kimondva többek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ha a magyar kormány tovább harcol a
kisebbségi jogok pozitív elismertetéséért, azt a maga részéről támogatná - fűzte hozzá.
A legfontosabb eredmények között említette, hogy a konventnek végül sikerült egységes - nem pedig választási lehetőségeket tartalmazó - alkotmánytervezetet kidolgoznia. Szerinte ez is bizonyítja, hogy indokolatlan volt az a bizalmatlanság, amely miatt a testület összehívásáról döntő 2001. decemberi laekeni csúcson kimondták, hogy a tagjelöltek egyenrangú félként vehetnek ugyan részt a munkában, de a tagállamok között kialakuló konszenzust nem bonthatják meg.
A konvent tevékenysége során kiderült, hogy az újonnan csatlakozók semmit nem akadályoztak meg, viszont őket sem akadályozták semmiben. Soha nem állt elő olyan helyzet, amelyben akár Magyarország, akár a többi csatlakozó állam képviselői hátrányban érezték volna magukat - mondta Szájer József, aki szerint ez is amellett szól, hogy a kormányközi konferenciát is a teljes egyenrangúság alapján kell majd lebonyolítani.
További fontos tanulság, hogy a konvent bizonyította: 25-ös, illetve ennél tágabb körben is működőképes az unió, különösen, ha jobban érvényesülnek az átláthatóság, a demokrácia és a nyíltság elvei - állapította meg a képviselő.
Fontosnak nevezte, hogy a nemzeti parlamentek is beleszólási jogot kaptak az uniós szintű jogszabályok megalkotásába, és hogy az Európai Parlament hatásköre is bővült, bár nem olyan mértékben, amilyenben például ő maga kívánatosnak tartotta volna.
A döntéshozatali mechanizmusokkal kapcsolatban elmondta, hogy a maga részéről nem támogatná a minősített többség alkalmazását a közös kül- és biztonságpolitikában, az adóügyekben, valamint a gazdaságpolitikában, támogatná viszont a bel- és igazságügyek területén.
MTI - fidesz.hu