Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Nem lehet kirúgni a kismamákat

A Fidesz nem fog semmilyen olyan törvényjavaslatot megszavazni, amely nehezítené akár a kismamák, akár a munkanélküliek visszatérését a munka világába – szögezte le Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség szóvivője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában. Gyurcsány Ferencet, Medgyessy Pétert, Bajnai Gordont  és pénzügyminisztereit is felelősségre vonná az államadósság emelkedéséért az okokat vizsgáló parlamenti albizottság alelnöke.


Dátum: 2011-07-28 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:24.185707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter a Tv2 Mokka című műsorában

A Fidesz-frakció nem támogat olyan előterjesztést, amely megnehezítené az anyák munkába való visszatérését szülés után -erősítette meg Lázár Jánosnak, a párt frakcióvezetőjének szavait Szijjártó. "Az ötlet merész, de nem lesz belőle semmi" - mondta a szóvivő a Nemzetgazdasági Minisztérium által nyilvánosságra bocsátott tervezetről, amely új munkaügyi szabályozást hozna létre.

Szijjártó a munka törvénykönyvéről azt mondta, hogy a kormány két alapelvhez ragaszkodik. Egyrészt, hogy az állam segély helyett munkalehetőséget biztosítson a rászorulóknak, ezért rugalmasabbá kívánják alakítani a munkaügyi szabályozást. Másrészt be fogják vezetni a védett kor intézményét, vagyis 55 éves kor után nehezebb lesz majd elbocsátani a munkavállalókat. "Ezt mindenki biztosra veheti" - mondta a szóvivő.

Szijjártó Péter a TV2 reggeli műsorában azt mondta: fel fogják kérni az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg, milyen jogi úton lehet bíróság elé állítani a szocialista politikusokat. A szóvivő szerint ha erre a mostani szabályok szerint nincs lehetőség, akkor megvizsgálják, hogyan kell módosítani a törvényeket.

Szijjártó ezt azzal indokolta, hogy a testület ülésén a volt miniszterelnökök és szakminisztereik sem tudtak kielégítő magyarázatot adni az ország eladósodásának okaira. Mint mondta, a szocialista kormányok alatt az adósságráta 53-ról 82 százalékra nőtt.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3711, 'source_type': 'media', 'source_id': 7409, 'target_type': 'article', 'target_id': 110141, 'relation_type': 'describes'}