Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szombat este ismét Operettfaluvá változik Kübekháza

Operettfaluvá változik hétvégén – immár 12. alkalommal – Kübekháza. A község lakói hetek óta azon fáradoznak, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a szombati gálára. Az este 8 órakor kezdődő rendezvényen Oszvald Marika is fellép, már mint az Operettfalu, és az operett nagykövete. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész szerdán vette át a megbízólevelet és a hozzá tartozó kitűzőt.


Dátum: 2011-07-28 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:26.965482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha van közös cél, akkor eljön a siker is – így fogalmazott az Operettfalu rendezvényét beharangozó sajtóeseményen a gála házigazdája, Dr. Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere. Bejelentette azt is, hogy Magyar Anna megyei elnökkel közösen Kossuth-díjra terjesztik fel az idei rendezvény nagykövetét, Oszvald Marikát. A felterjesztést az Operettfalu minden résztvevője aláírhatja szombat este.

A művésznő, miután átvette a megbízólevelet és a hozzá tartozó kitűzőt Magyar Anna megyei elnöktől, az operett jelentőségéről beszélt, és arról, hogy ez egy élő műfaj. Mint Oszvald Marika fogalmazott,

operett 100 éve haldoklik, csak sok a beteglátogató. Hozzátette, azért van ez így, mert nemcsak a gyerekeknek van szükségük mesére, hanem a felnőtteknek is, és az operett a felnőttek meséje.

Az Operettfalu nagyköveti tisztségét tavaly előtt Pitti Katalin, tavaly pedig Benkóczy Zoltán töltötte be. Oszvald Marika Erzsébet-, valamint Hevesi Sándor-díjas művésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Az idei gálán mellette színpadra lép majd Kalocsai Zsuzsa, Teremi Trixi, Szendy Szilvi, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Peller Károly, vagy Kerényi Miklós Máté. A rendezvény a Budapesti Operettszínház együttműködésével valósul meg.

Kapcsolódó elemek