Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi sürgetés, növekvő energiaárak

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentése szerint a magyar energiapolitikának a verseny és az ellátásbiztonság fejlesztésére, a költségtükröző árak bevezetésére és az energiahatékonyságra kell nagyobb hangsúlyt fektetnie. Magyarul: a nemzetközi szervezet túlságosan is alacsonynak ítéli a hazai energiaárakat. Csillag István gazdasági miniszter viszont ígéri: az áremelést csak fokozatosan hajtják végre.


Dátum: 2003-06-13 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:41.794890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Claude Mandil, az IEA ügyvezető igazgatója a Magyarországenergiapolitikáját értékelő könyv bemutatója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón pénteken Budapesten elmondta: az alacsony energiaár nem segíti az energiamegtakarítást és az energiaipari vállalatok befektetéseire sincs ösztönző hatással, mivel alacsony pénzügyi megtérülést eredményez.

A tanulmány azt javasolja, hogy az ország törekedjen a földgázimport diverzifikációjára. Az ügynökség szerint Magyarországnak meg kell nyitnia a belföldi üzemeltetési-ellátási piacot is a hazai földgáztermelés növelése és a verseny kifejlődése érdekében. Véleményük szerint a gáztörvény pár nap múlva esedékes parlamenti elfogadása után csökkenti a bizonytalansági tényezőket és ezzel segít ösztönözni a hazai gáztermelést. Azonban a tanulmány megemlíti, hogy az oroszországi földgáz dominanciája miatt korlátozott gázbeszerzési verseny, a jövőbeli bizonytalan földgázkereslet és a kevés számú gázszolgáltató vállalat uralma gátja az erős és egészséges verseny fejlődésének a magyarországi földgázpiacon.

Az IEA jelentése kiemeli: Magyarországnak biztosítania kell, hogy az állami tulajdonú villamosenergia-termelő és hálózatkezelő Magyar Villamos Művek Rt. dominanciájával ne okozzon torzulást a piacon. Emellett a Magyar Energia Hivatalnak és a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt.-nek döntő szerephez kell jutnia a termelés, a szállítás és a csatlakozó vezetékek kapacitásának ellenőrzésében. Véleményük szerint hátrányos az a politika, amely alacsony energiaárak megtartására törekszik szociális okok miatt. Ugyan a törekvés megvan a költségeket jobban tükröző árak kialakítására, ám ez a politika még mindig hátrányosan befolyásolja az energiahordozók közötti választást.

A tanulmány javasolja, hogy a kormány hozzon létre egy világos és fokozatos lépésekből álló menetrendet, amely mentén az árak piaci szintre emelkednek. A lehetséges érdekellentétek elkerülése érdekében teljes meghatalmazást kellene adni az energiahivatalnak nem csak az árkalkulációra vonatkozóan, hanem a piaci szabályozások megállapításában is.

Az IEA jelentése szerint bár korlátozott, jelenleg mégis kihasználatlan Magyarország megújulóenergia-potenciálja. Számos forrást lehetne társított beruházási projektként kiaknázni. Meglátásuk szerint jelentős rövid távú megújuló energiapotenciál van a bioenergia források, a megújuló városi hulladékok, valamint a geotermikus energia területén.

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter közölte: az IEA négyévenként készít országjelentést 26 tagországáról. Hozzátette: a mostani ajánlás jelentőségét az EU-csatlakozás közelsége, a magyar árampiac részleges nyitása és a gázpiac 2004. évi várható liberalizációja adja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek