Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentősen bővíti óvodai férőhelyeinek számát Újbuda

Jelentősen bővítik az óvodai férőhelyek számát az idén Újbudán - közölte az önkormányzat hivatala az MTI-vel. A XI. kerületi képviselő-testület csütörtöki döntése értelmében 75, míg egy korábbi határozata nyomán további 50 gyermeknek tudnak helyet biztosítani.

Dátum: 2011-07-28 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:27.773318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A férőhelybővítésre a demográfiai okok mellett azért van szükség, mert a kerületben az elmúlt öt évben több lakópark épült, ezekben 2.200 új lakást adtak át, és további 2.600 új otthonba költözhetnek be családok a következő időszakban.

Míg 2010-ban még csak 3.800 óvodai férőhelyre volt igény, addig ez a szám az idei évre csaknem 4.400-ra emelkedett, jövőre pedig további száz hely kellene. Az előrejelzések szerint a következő években, a demográfiai hullám után sem csökken majd jelentősen az óvodai férőhelyek iránti igény.

A Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) vezette önkormányzat szerint az előző (MSZP-SZDSZ-es) kerületi vezetés nem kezelte hatékonyan az ügyet, mert a legutóbbi, 2007-es kötelező felülvizsgálatnál nem vették figyelembe az előrejelzéseket, és nem teremtettek új férőhelyeket.

Újbudán jelenleg 4.039 óvodai hely van, az idei bővítést az Albert utcai és a Neszmélyi úti óvoda csoportszámának emelésével, illetve területi bővítésével oldják meg. A programra a kerület mintegy 120 millió forintot biztosít.

Kapcsolódó elemek