Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stabilitás minden előtt

Nincsenek kőbe vésve a választójogi törvény átalakításának részletei - mondja Áder János, a reform kidolgozásával megbízott európai parlamenti képviselő. A fideszes politikus szerint az egyfordulós választás bevezetése után a pártok nem rejthetik el többé koalíciós szándékaikat.

Dátum: 2011-07-29 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:29.890999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

- "Érdemes vigyázni az aktuálpolitikai megfontolásokból elvégzett választójogi törvénymódosítással" - figyelmeztetett egykor egy ma is befolyásos politikus.

- Egyetértek. Csak nem engem idézett?

- De igen, mégpedig az 1994-es önkormányzati választások előtti parlamenti vitából, amikor az akkori szocialista-szabad demokrata többség egyfordulóssá tette a megmérettetést. A mostani reformmal kapcsolatban is éppen az aktuálpolitikai indíttatású sandaság a visszatérő kritika.

- Választást nem új választójogi törvénnyel, hanem jó kormányzással nyerhetünk. Amiképpen az ellenzék sorsáról sem mi döntünk, hanem a polgárok. Semmilyen választási rendszer nem csodafegyver: ha a csornai körzetben rosszul politizáltam volna, kiütnek a nyeregből. Ha kizárólag aktuálpolitikai szándékok vezetnének, biztosan nem a vegyes rendszert tartanánk meg. Hadd idézzem a legfrissebb közvélemény-kutatásokat, mely szerint a Fidesz most is kétharmados többséget szerezne egy új választáson, márpedig ebből egy tiszta, egyéni választókerületi rendszer következne.

A teljes interjú a Heti Válasz július 28-i számában olvasható.

Kapcsolódó elemek