Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álságos jogvédők

Dátum: 2011-07-29 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:30.232293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Szabó Palócz Attila: (...) a Hatvannégy Vármegye bajkeverő mozgalom egyik tagja még januárban tüntetést jelentett be az óbudai Hajógyári-szigetre, s kicsit sem véletlenül épp a Sziget Fesztivál idejére, a rendezvény nagyszínpadának helyére, a rendőrség pedig tudomásul vette, jóváhagyta, punktum.

Nézzük kicsit a számok oldaláról ezt az egészet: a tüntetésen – kvázi a magas benzinárak ellen – a legoptimistább becslék szerint sem lesznek többen száznál. Tehát ez a száz ember akarja megzavarni, tönkretenni több mint háromszázezer ember buliját, szórakozását. A számokhoz tartoznak az anyagi vonzatok is: a bevétel, amelyet Óbuda-Békásmegyer és a főváros önkormányzatának hoz a Sziget Fesztivál, az ilyenkor a környéket elárasztó turisták miatt fellendülő kiskereskedelmi forgalomról már nem is beszélve.

Kapcsolódó elemek