Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Spanyol cég gyárthatja a debreceni villamosokat

A spanyol CAF cég nyerte a hatodik alkalommal kiírt debreceni villamostendert - jelentette be Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyekért felelős fideszes alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

Dátum: 2011-07-29 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:34.621526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Közlése szerint hat gyártó tett ajánlatot a villamoskocsik legyártására, a közbeszerzési eljárás során technikai okokból négyet kizártak, a két érvényes pályázó - a spanyol CAF és az olasz AnsaldoBreda - közül az előbbi szerzett jogot a villamosok gyártására és leszállítására. Pajna Zoltán hozzátette: a győztes pályázónak 18 darab, alacsony padlómagasságú villamost kell leszállítania 2014 januárig.

Az alpolgármester közlése szerint a győztes pályázóval augusztus 16-án kötik meg a szerződést; ha a vesztes jogorvoslattal megtámadja a döntést, a szerződéskötés elhúzódhat szeptemberig.

A korábbi, érvénytelen ötödik közbeszerzési eljárás győztese a most a második helyre szorult olasz cég volt. Akkor - miután a második helyezett megtámadta a döntést -, új eljárásra kötelezte az önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság - emlékeztetett Pajna Zoltán. Elmondta azt is, hogy az eljárások során egyre kedvezőbb ajánlatokat kaptak anélkül, hogy engedményeket tettek volna a műszaki paraméterekből. A negyedik közbeszerzés nyertese - szintén a spanyol CAF - 44 millió euróért, az ötödik győztese - az olasz AnsaldoBreda - 41 millióért szállította volna a járműveket. A mostani győztes - ismét a spanyol CAF - pedig 37,9 millió euróért gyártja le a villamosokat.

Az ügy érdekessége, hogy az ötödik közbeszerzés érvénytelenítését bíróságon támadta meg a debreceni önkormányzat. Amennyiben az őszre várható bírósági ítélet a városnak adna igazat, akkor mégis az olasz cég gyárthatná le a villamosokat, igaz, a spanyol ajánlatnál 3 millió euróval drágábban, ami már nem érdeke Debrecennek - hangzott el.

Pajna Zoltán az MTI érdeklődésére hozzátette: a teljes beruházás 85 százalékát európai uniós forrásból, valamivel több, mint 5 százalékát hazai társfinanszírozásból fedezik, a többi az önkormányzat önrésze. A mintegy 7,6 kilométeres sínpálya építése már megkezdődött a cívis városban - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek