Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csődbe megy a Fonó?

Súlyos anyagi gondokkal küszködik a Fonó, a házban elzárták a gázszolgáltatást, a közüzemi számlák kifizetésének több hónapos elmaradása miatt akadozik az áramellátás, a telefon- és az internet-összeköttetés - derül ki a Fonó ügyvezető igazgatója, László Sándor sajtóközleményéből.


Dátum: 2003-06-14 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:42.381148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha nem kapnak sürgősen anyagi támogatást, az akár az intézmény végleges bezárásához vezethet - teszi hozzá a közlemény. László arról is beszélt nyílt levelében, hogy gondjaikról folyamatosan tájékoztatják a kulturális életben felelős, döntéshozó szerepet vállaló személyeket. Ismert: a Fonó fontos és szinte egyedülálló központja a magyar néphagyományoknak, és kiadója számos hiánypótló népzenei felvételt jelentetett meg, köztük az Utolsó Óra című sorozatot. László Sándor elmondta: megkeresték a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának illetékeseit is, de azt a választ kapták, hogy nincsenek források. Egyedül a fővárosi önkormányzat Pro Cultura Urbis Alapítványa ígért támogatást a napokban a működési költségekhez.

Magyar Nemzet, 2003.június 14

Kapcsolódó elemek