Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Augusztus 19-ig adható be kérelem a fagykár enyhítésére

Az idén tavasszal fagykárt szenvedett gazdálkodók támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) - a honlapon közzétett formanyomtatványokon - legkésőbb ez év augusztus 19-ig nyújthatják be - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.

Dátum: 2011-07-29 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:38.912281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A támogatási kérelmeket a kárt szenvedett ültetvényterület elhelyezkedése szerint területileg illetékes megyei kormányhivatal mezőgazdasági szakigazgatási szervéhez kell benyújtani. A szakigazgatási szervezet - a záradékkal ellátott - támogatási kérelmeket szeptember 5-éig továbbítja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A kérelmek elfogadásáról hozott MVH-döntést követően a támogatásokat szeptember 30-ig kifizetik. Az ültetvényekben idén májusában bekövetkezett fagykárok enyhítéséről szóló VM-rendelet július 30-tól hatályos. A tárcánál emlékeztetnek: a májusi országos kiterjedésű fagyok a 2007. évi fagykárokhoz hasonló veszteséget okoztak a magyar szőlő- és gyümölcsültetvényekben.

A kárbejelentések összesítése alapján több mint 32 ezer hektár ültetvény károsodott. Az előzetes becslések alapján megközelítőleg 28-29 milliárd forintnyi kár keletkezett. A kormány a kárt szenvedett mezőgazdasági termelők megsegítése érdekében intézkedéscsomag összeállításával bízta meg a Vidékfejlesztési Minisztériumot.  A csomag első eleme egy 1,27 milliárd forint keretösszegű támogatás, amely a fagy miatt ültetvényeikben 70 százalékos vagy azt meghaladó mértékben károsodott mezőgazdasági termelők kárenyhítését szolgálja. Emellett a termelők mielőbbi talpra állása érdekében maximum 20 éves lejáratú, kamat- és banki költségmentes hitel felvételére is lehetőség nyílik 8 milliárd forint összegben. További mintegy 4 milliárd forint jut a fagykárok mérséklésére az agrárkár-enyhítési rendszerből. 

Nem kerülhető meg az állami vadászvizsga

 Ezentúl nem vadászhatnak állami vadászvizsga nélkül azok, akik úgynevezett "gyorstalpaló" tanfolyamon szereznek bizonyítványt, erről a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) július 28-án életbe lépett rendeletmódosításának intézkedik - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

A változtatásra azért volt szükség, hogy felkészületlenül senki ne kezdhessen vadászni. A tanfolyamrendszerű képzésben szerzett középfokú végzettség ugyanis csak elvben ad elegendő szakismeretet a szakemberek szerint. Ezért fontos, hogy ne lehessen kikerülni az állami vadászvizsga megszerzését.

A rendeletmódosítás célja az is, hogy az üzletággá fejlődött tanfolyami vadászképzéseket felszámolja.

A tárcához érkezett visszajelzések alapján ugyanis több százan végeztek az állami vadászvizsgát megkerülő középfokú tanfolyamokon. Ezeken a képzéseken a hallgatók nem kaptak valódi felkészítést. A résztvevők ugyanakkor szinte készen kapták a formális vizsgával záruló képzés alapján a bizonyítványt - tájékoztatott a tárca.

A nagyobb borászatok is maguk dönthetnek a törkölykivonás módszeréről

 A kisebbek után az idei szüret idején már azok a borászatok is maguk választhatják meg, hogy milyen módszerrel semmisítik meg a törkölyt, amelyek 1.000 hektoliter felett állítanak elő bort - közölte a szaktárca az MTI-vel pénteken. Az ezt lehetővé tevő rendeletmódosítás július 30-tól hatályos. Az Európai Unió 2004-től írta elő a tagállamoknak a törköly lepárlási kötelezettséget. Az uniós borreformot követően ez megváltozott: már nem szükséges a melléktermékeket lepárolni, hanem minden tagállam saját hatáskörben dönthet a kivonás módszereiről. Az alternatív törköly kivonási lehetőségeknek köszönhetően a borászok szabadabban rendelkezhetnek a melléktermékkel.

A nagy borászatoknak eddig csak két lehetőség közül választhattak: vagy eladták a törkölyt egy szeszfőzdének, vagy leadták lepárlásra. A jövőben e kettő mellett - a kisebbekhez hasonlóan - felhasználhatják szerves trágyaként, takarmány- illetve komposztkészítésre, szőlőmag valamint szőlő-magolaj kinyerésre, törkölypálinka készítésre. Mellékterméket emellett exportálhatják is az Európai Unió tagállamain kívüli országba, leadhatják a hulladékgyűjtő telepre, a veszélyes hulladék-égetőműnek, valamint a biogáz előállító üzemeknek is. A módosítás nem érinti a borseprő kivonására vonatkozó szabályokat és a kivonás kötelezettségének fenntartását. A hatóságok a borászati melléktermékek kivonását ezután is ellenőrzik - áll a közleményben.

Kapcsolódó elemek