Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország ellenzi a génmódosított növények termesztését"

Magyarország ellenzi a génmódosított növények termesztését – erről Font Sándor beszélt a HírTV Sziluett című műsorában szombaton. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint Magyarország agrárgazdasága ugyan nem rendelkezik a nyugati versenytársakhoz mérhető tőkeerővel és multinacionális élelmiszer-kereskedő hálózattal, de a GMO-mentes termékek fontos értékei az agráriumnak.


Dátum: 2011-07-31 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:35:46.071420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes képviselő szerint 5-15 éven belül a genetikailag módosított növényektől mentes agrárkörnyezetben előállított élelmiszerek lehetnek Magyarország "imázstermékei".

A magyar agrárium elmúlt húsz évével kapcsolatban leszögezte: a versenyképesség nemcsak azt jelenti, hogy meg kell maradni az élelmiszerpiacon, hanem figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdaság többfunkciós, a mindenkori közhatalomtól szerepeket átvállaló ágazat. Gondoskodik a vidék eltartó képességéről, az agrárkörnyezetről és a kultúráról, miközben élelmiszert termel – emelte ki Font Sándor.

Kapcsolódó elemek