Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paks: jogi botrány, gumibotos országimázs

Garázdaság és rongálás miatt ítélte el azokat a Greenpeace-aktivistákat a Paksi Városi Bíróság, akiket csütörtökön bilincsbe verve állítottak elő a paksi rendőrségen. Az osztrák külügyminiszter telefonon konzultált magyar kollégájával, Kovács Lászlóval, aki szerint "a rendőrség nem használt kényszerítő eszközöket". Az üggyel az Amnesty International is foglalkozik.


Dátum: 2003-06-14 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:43.609450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Paksi Váriosi Bíróság gyorsított büntetőeljárásban tárgyalta az ügyet, amelyet csoportosan elkövetett garázdaság vádjával índítottak. Az aktivistákat egy év próbára bocsátotta a bíróság, a német, a svájci és a három osztrák állampolgárt egy évre kitiltotta Magyarország területéről.

A tárgyalást többször felfüggesztették, mert a vádlottak ügyvédje kifogást emelt a tolmácsok elfogultsága miatt.

Tompos Judith, a Greeanpeace ügyvédje több ponton kifogásolta a környezetvédők elleni eljárás jogszerűségét. Tájékoztatása szerint a 15 szabálysértő ügyét már lényegében lezárták, mire ő a helyszínre érkezett, és a védekezéshez való jog is sérült, mert a gyorsított eljárás során nem volt módja védenceivel konzultálni. Ráadásul a hivatalból kirendelt négy tolmács közül kettő a paksi atomerőmű alkalmazottja volt, s ez súlyos összeférhetetlenség.

Az ügyvédnő közölte: a bizonyítási eljárás kizárólag a vád bizonyítékaira koncentrált, ezért pótnyomozást indítványoz majd. Megalapozatlan a gyanúsítottak ellen emelt minősített bűncselekmény vádja, nyilatkozta az ügyvédnő.

Josef Unterweger, a Greenpeace osztrák szervezetének ügyvédje kijelentette: a magyar hatóságok eljárása sérti az emberi jogi konvencióknak mind a kínzás tilalmára, mind pedig a méltányos eljárásra vonatkozó előírásait, mert több aktivista az őrizetbe vételkor sérüléseket szenvedett, azután pedig az érintettek az őrizetben órákon át nem kaptak enni, s magyar ügyvédjüket akadályozták a munkában.

Forrás: Magyar Nemzet, 2003.06.14

Kapcsolódó elemek