Kutatóintézet alakul a tokaji borvidéken
Szőlészeti-borászati kutatóintézet működik hamarosan a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken. A székhelye Tarcalon lesz, itt korábban évtizedekig már működött, de munkáját az elmúlt években szüneteltette.
Dátum: 2011-08-02 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:03.214999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tarcali szőlészeti-borászati kutató intézet a Tokaj-hegyaljai borvidék szőlészeinek, borászatainak bázisa lesz a tervek szerint - mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hétfőn, a helyszínen. Megfogalmazása szerint a borászok és az ágazatot támogató kormányzati szándék találkozott, ennek eredményeként kezd újra működni az intézet. Elmondta: a történelmi borvidék összefogott azért, hogy a térségben a helyi sajátosságokat ismerő szőlészeti-borászati kutatóintézet működjön.
Bihari Zoltán, az intézet megbízott igazgatója szerint a kutatás mellett szükséges egy szolgáltatói labor létrehozása is, amelynek feladata a térség borászatainak kiszolgálása lesz.
Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt mondta: a szőlészeti-borászati ágazatban a minőség az elsődleges, ebben pedig nagy szerep jut az intézetnek. Jelezte: a szőlőoltvány- és termeléstechnikai kutatások mellett kiemelten fontosak a borászati kutatások, a borok kezelésének vizsgálata, az aszúborok stabilitási vizsgálata és az erjesztéssel kapcsolatos kutatások.